A „halál angyalai” megkapták méltó büntetésüket

Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el soha, ezt nemcsak az emberek kollektív emlékezete nem engedi, hanem a hatályos nemzetközi jog szabályai és normái sem. Az 1976 márciusában Argentínában hatalomra törő katonai rezsim a későbbiekben halálosztagok bevetésével szabadult meg a „felforgatóktól”. Az egyik ilyen „terror háza” az ESMA (Haditengerészeti Műszaki Iskola) volt. A napokban került sor az ország eddigi legjelentősebb ilyen témájú perének végére, melynek során 12 volt katonatisztet ítéltek életfogytiglani börtönbűntetésre.

Argentínában véget ért a történelmi jelentőségű, a közvéleményt mélyen felkavaró ESMA-per. A fővádlottak: Alfredo Astiz, Jorge „a tigris” Acosta, Ricardo Cavallo és Adolfo Donda bűnösnek találtattak és az argentin bíróság döntése értelmében életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltettek az argentin katonai diktatúra alatt a Haditengerészeti Műszaki Iskolában (Escuela Superior de Mecánica de la Armada, ESMA) elkövetett bűncselekmények – emberrablás, kínzás, gyilkosság – miatt. A Buenos Aires-i 5. számú Szövetségi Bíróság sajtónyilatkozata szerint nyolc másik társuk is hasonló büntetésben részesült, négyen pedig 18 és 25 év közötti fegyházbüntetést kaptak. 

1976 és 1983 között Argentínában ezrek estek áldozatul a „piszkos háborúként” aposztrofált rémuralomnak. Azonban egyetlen katonai szervezet sem volt annyira rettegett és kegyetlen, mint az argentin haditengerészet tisztjeinek vezetése alatt álló hírhedt „3.3.2. számú különítmény” (Grupo de Tareas 3.3.2.). A Haditengerészeti Műszaki Iskolában (ESMA) illegálisan fogvatartottak közül sokaknak jutott az a kegyetlen vég, hogy repülőgépekből kilökve a világ legszélesebb folyótorkolatában, az Argentína és Uruguay határán elnyúló Rio de la Plata-ban leltek értelmetlen halálukat.

2011 októberének végén tizenhat, gyilkossággal vádolt ESMA-ügynök hallgatta végig bírósági ítéletét, akik közül tizenketten életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak. A szövetségi bíróság bejárata előtt az áldozatok, túlélők családtagjai és emberi jogi harcosok százai megindultan kísérték figyelemmel egy kihelyezett kivetítőn a 28 évvel ezelőtt történt borzalmakért végre igazságot szolgáltató tárgyalás lezárását. A tömegben megjelent a 2007-ben alapított  „Emlékezés és Emberi Jogok Intézete” (Espacio para la Memoria y los Derechos Humanos), amelyet az ESMA egykori telephelyén hoztak létre.

A nagy sajtónyilvánosságot kapott ESMA-per körülbelül két éve kezdődött. 160 tanút hallgattak meg, köztük 79 olyan túlélőt, akik beszámoltak az intézetben lezajlott kínzásokról is. Hétről-hétre vizsgálták a 86 emberiesség elleni bűncselekményt, köztük olyan híres eseteket, amelyek mély nyomot hagytak az emberek emlékezetében, nemcsak Argentínában, hanem a világ számos más országában is. A gyanúsítottak tehetők felelőssé például a Május téri Asszonyok Szervezete (Madres de Plaza de Mayo) néhány alapító tagjának, illetve két francia apáca, Leonie Duquet és Alice Domon eltűnéséért is. 

Az ESMA azután vált a rendszer ellenségeinek egyik kínzóközpontjává, amikor 1976 márciusában a katonaság átvette a hatalmat Isabel Martínez de Peróntól (Juan Domingo Perón második feleségétől), akit alkalmatlannak tartottak az antikommunista jobb- és a marxista baloldal fegyveres összetűzéseinek kezelésére. A puccsot követően a Haditengerészet vezetője, Eduardo Emilio Massera alkalmasnak találta az időt, hogy közel férkőzzön a hatalomhoz, ezért felajánlotta az iskolát első számú fogva tartó központnak. Az ESMA-n belül három „típusú” ember dolgozott: a bürokraták, a pszichopaták és egy szűk réteg, akik egy ideológiára hivatkozva, „küldetéstudattal” végezték munkájukat. Ez utóbbiak voltak a legrosszabbak.

Alfredo Astiz, az argentin „halál angyala”

Alfredo Astiz egy, az angol sajtóban róla megjelent fotója, amelyen argentin katonai egyenruhában átadják az ellenségeinek, bejárta a világot. Nehéz elképzelni, hogy ez a fiatal, szőke, kisfiús arcú férfi tehető felelőssé például három olyan ártatlan asszony haláláért is, akiknek pusztán annyi bűnük volt, hogy fehér kendőt viseltek a fejükön, és eltűnt gyermekeiket keresték. Astiz egy átlagos tengerésztiszt volt, akinek neve nemzetközi vonatkozású ügyei miatt vált közismertté.

A diktatúra idején a haditengerészet századosaként szolgált. Egy 1998-ban megjelent interjúban maga beszélt bűneiről, mondván, ő volt Argentínában a legjobban kiképezve újságírók és politikusok megölésére. „Semmit sem bántam meg” – közölte.

Ez a fiatalember a behízelgő modorával különböző civil szerveződések, többek között a Május Téri Asszonyok köreibe is beférkőzött, elhitetve, hogy az eltűnt egyetemista testvérét keresi. Az anyák hamar a bizalmukba fogadták a megnyerő modorú, jóképű fiút. Beépülve közéjük hidegvérűen kijátszott két francia apácát és három asszonyt az ESMA-nak, akik  ugyanarra a sorsra jutottak, mint amilyen gyermekeiknek jutott.

Emellett egy svéd származású, 17 éves lány elrablásáért is személyes felelősség terheli, akinek édesapja, Dagmar Hagelin az Egyesült Államok akkori elnökéhez, Jimmy Carterhez és a pápához is segítségért fordult. Szemtanúk vallották teljes bizonyossággal, hogy Astiz lőtt rá a fiatal lányra, akinek nem sikerült elmenekülnie a fegyveres férfiak elől. Sérülten, de még élve tuszkolták be egy autó csomagtartójába, és soha többé nem hallottak felőle. 

A bírósági tárgyalás során a 60. életévét betöltött Alfredo Astiz végig cinikusan, a „küldetés” igazának tudatában viselkedett. Átadta az argentin alkotmány másolatát a háromtagú bíróságnak, azzal a kifogással élve, hogy úgy kezelik, mint egy „politikai üldözöttet”. Astiz szerint: „Az alkotmányban foglaltaknak megfelelően jártam és járok el. Harcoltam, ahogy a legjobban telt tőlem”. Ahogy néhány éve egy argentin újságnak nyilatkozta: „Soha nem tagadtam, hogy egy vadállat vagyok, de egyetlen cselekedetemmel megváltottam az életemet. Csatlakoztam a haditengerészethez.”

Ricardo Cavallo

A „haláljáratok” üzemeltetéséért felelős, 1981-ben új identitást kapott Ricardo Cavallo (alias Miguel Ángel Cavallo) Mexikóban telepedett le, ahol az áldozatoktól elrabolt pénzből létrehozott vállalkozásából élt. 2000-ben itt tartóztatták le, és adták ki Spanyolországnak Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbíró parancsára emberi jogok megsértésének, terrorizmus és népirtás vádjával. 

2003 augusztusában Argentínában – Néstor Kirchner akkori argentin elnök közbenjárására – hatályon kívül helyezték a diktatúra „piszkos háborújában” bűnrészes katonákra vonatkozó 1986-87-es amnesztiatörvényeket.

A Spanyolország és Argentína közötti jogi csatározás tétje annak eldöntése volt, hogy melyik országban állítsák bíróság elé Cavallót, az argentin haditengerészet volt parancsnokát. A spanyol legfelsőbb bíróság végül arra az álláspontra jutott, hogy az Argentínában indított eljárás élvez elsőbbséget a spanyolországival szemben, tekintettel arra, hogy Cavallo Argentínában követte el a terhére rótt bűnöket. 

A spanyol bíróság így lezárta és megszüntette a Cavallo elleni spanyolországi pert, majd a kiadó ország, Mexikó hozzájárulásával Cavallo 2008-ban már Argentínában várhatta a bírósági eljárás elindítását.

Életfogytiglani börtönbüntetését a következő vádak alapján kapta: részt vett a „felforgató elemek” – ellenzékiek – kiirtását célzó tervben, a kiválasztott áldozatok elrablásában, kínzásában, meggyilkolásában, javaik kisajátítását végző csoportokban, illetve egyike volt az áldozatokat nap mint nap kiválasztó tiszteknek.

Jorge Eduardo „El Tigre” Acosta

Jorge Eduardo Acosta a 3.3.2. sz. különítmény egyik parancsnoka volt, társaihoz hasonlóan élet és halál felett döntött. Az ellene felhozott 82 bűncselekmény közül Acosta parancsára vetették repülőgépből a folyóba a két francia apácát (Alice Domont és Léonie Duquet), a Május Téri Asszonyok elrabolt vezetőit és Dagmar Hagelin-t. A 17 éves svéd lányt tévedésből rabolták el, később azonban – ahogy egy szemtanú, Inéz Carazzo vallotta – maga Acosta volt, aki azt ismételgette: „meg kell szabadulniuk tőle, mert problémát fog okozni”, ha elengedik és kiderül, mi folyik az ESMA falain belül, emellett tartottak a nemzetközi botránytól is.

Túlélők arról számoltak be, hogy Acosta a kínzások között whisky-t kortyolgatva azon viccelődött, hogy éppen mi fog majd történni velük, miközben a fogvatartottak a fájdalomtól nyögve várták a következő lépést, vagy a „boldogságot” hozó fájdalomcsillapító injekciókat. 

Acosta 1981-ben Dél-Afrikába utazott, hogy segítse az apartheid mozgalmat a lázadások elleni küzdelemben, mint katonai tanácsadó. 

Az amnesztiatörvények értelmében ő is kegyelemben részesült, azonban később ismét letartóztatták az ESMA-nál született gyermekek illegális adoptálásában való részvétel gyanújával.

1997 októberben Baltazar Garzon bíró letartóztatási parancsot adott ki ellene spanyol nemzetiségű állampolgárok eltűnése, népirtás és terrorizmus vádjával. 1998-ban összefüggésbe hozták az újságíró Rodolfo Walsh meggyilkolásával, illetve még ebben az évben derült fény titkos svájci bankszámlájára, ahová az „eltűntektől” elsajátított javakat menekítette.

“A sajtócenzúra, az értelmiség üldözése, … a meggyilkolt barátok és egy harcok közben elveszített leánygyermek, többek között ezek vezettek a véleménynyilvánítás eme anonim formájához, az után, hogy mint író és újságíró majdnem 30 éven keresztül szabadon osztottam meg gondolataimat...

… A katonai diktatúra egy éves évfordulójának apropója vitt rá arra, hogy mérleget készítsek a kormány eddigi tevékenységéről azon hivatalos iratok alapján, amelyekben önök a kudarcokat sikerekként tűntetik fel, a hibákként felsoroltak bűncselekmények, amiket pedig kihagytak, az a tragédia. …

…Ötezer eltűnt, tízezer bebörtönzött, négyezer halott, tízezrek száműzetésben – ez a terror számokban. A börtönök zsúfolásig megteltek, az ország legnagyobb állomáshelyén létrehoztak egy virtuális koncentrációs tábort, ahová bíró, ügyvéd, újságíró, nemzetközi megfigyelő nem léphet be. …

…Ezek a tettek kétségkívül nemcsak a civilizált világ alapjait rengették meg, hanem a legnagyobb szenvedést hozták el az argentin nép számára, az emberi jogok sárba tiprásával. Ennek a kormánynak nemcsak az általa elkövetett bűncselekményekkel kell elszámolnia, hanem gazdaságpolitikájának köszönhetően emberek ezreinek nyomorba döntésével is. Egy év alatt elérték, hogy a munkások reálkeresete 40 százalékkal, ezzel a központi költségvetéshez való hozzájárulásuk 30 százalékkal csökkenjen, és hogy a 6 órás munkaidő helyett 18 órában kelljen a munkásoknak megélhetésükért dolgozniuk..”

1977. március 25-én délben, a diktatúra egy éves hatalomátvételének évfordulóján Rodolfo Walsh író, újságíró elküldte “Egy író nyílt levele a katonai juntához” (Carta Abierta de un Escritor a la Junta Militar) című írását az argentin újságoknak és a külföldi médiák tudósítóinak . Az ESMA különítményei nem tétlenkedtek, már másnap érte indultak, azzal a paranccsal, hogy élve tartóztassák le. Walsh azonban készült a veszélyre. Amikor megkísérelték elfogni, rálőtt támadóira, azonban a tűzharcban halálos találat érte.

Acosta vallomásában elismerte a letartóztatásokat, azonban tagadta az ellene felhozott vádakat arra hivatkozva, hogy a fogvatartottak bűnösek voltak, az állam biztonságát veszélyeztették, és neki, mint katonának a parancsokat végre kellett hajtania. Hozzátette, minden háborúnak vannak ártatlan áldozatai.

Adolfo Donda

Adolfo Donda 1979-től lett a hírhedt 3.3.2. Különítmények vezetője. Miután Argentínában véget ért a diktatúra, 17 esetben emeltek ellene vádat emberrablásért és gyilkosságért, többek között őt tették felelőssé a diplomata Elena Holmbert eltűnéséért is.

1983-ban amnesztiával szabadult, ekkor Brazíliába költözött, ahol tengerészeti attaséként szolgált az argentin nagykövetségen. 1997-ben perbe fogták emberiesség elleni bűncselekmények, terrorizmus és népirtás vádjával. 

Argentínába visszatérve magán biztonsági cégeknél dolgozott, majd belépett a Menem elnökkel szoros kapcsolatban álló befolyásos üzletember, Alfredo Yabrán vállalatába. (Aki a feltételezések szerint 1998-ban megjátszotta saját öngyilkosságát, hogy elmenekülve az Egyesült Államokban kezdjen új életet. A leginkább elfogadott elmélet szerint azonban idegenkezűség áldozata lett.) 

Donda-t személyes felelősség terheli saját testvére és annak felesége meggyilkolásáért és gyermekük illegális adoptálásáért. A lány, Victoria Donda 2003-ban szerezte vissza identitását és emberi jogi aktivistaként jelenleg a szocialista Széles Progresszív Front (Frente Amplio Progresista) képviselője.

„Soha nem voltam képes túljutni a megrázkódtatáson.” – nyilatkozta, bár a mai napig azon a véleményen van, hogy a „felforgatók” elleni küzdelem „egy igaz ügy” volt. Az első ilyen repülése annyira megviselte Scilingo-t, hogy a tengerészet káplánjához fordult, aki azzal nyugtatta, hogy a foglyok keresztény halált haltak, nem szenvedtek, és elkerülhetetlen volt a likvidálásuk.

A római katolikus egyházat sok kritika érte, amiért szemet hunytak a katonaság rémtettei felett. Bár 2002-ben az egyház nyilvánosan bocsánatot kért akkori mulasztásáért, az argentin katolikus felekezet 2006-ig nem volt hajlandó megnyitni levéltárait, amelynek iratai között olyan katolikus lelkészek által íródott beszámolókat őrizték, amelyek információkat tartalmaztak egyes „eltűntekről”.

Scilingo 1986-ban vonult nyugdíjba a haditengerészettől, és nemcsak a lelkiismerete nem hagyta nyugodni. Amikor 1994 decemberében két volt munkatársa a sajtóban ismerte be, hogy a „piszkos háború” során részt vettek foglyok kínzásában, becsapva érezte magát. Felháborítónak tartotta, hogy míg a fiatal tisztek kegyvesztettek lettek, addig a feletteseik „most a tisztelt szenátus egyetértésével admirálisi rangig vitték”. 

Ekkor vette fel a kapcsolatot a neves baloldali újságíróval, Horacio Verbitsky-vel, aki beszélgetéseiket magnóra rögzítette. Az emberi jogi aktivisták csoportjai abban bíztak, hogy e nyilatkozatok hatására mások is a nyilvánosság elé állnak, azonban vannak, akik erről a témáról másként gondolkodnak. Carlos Saul Menem elnök, aki 1990-ben amnesztiát hirdetett a háborús bűnösöknek, Scilingo-t „csalónak” nevezte, utalva arra, hogy az egykori tisztet megfosztották rangjától, miután sikkasztás miatt perbe fogták. Verbitsky szerint viszont pont az ellenkezője történt: Scilingo azért lett megvádolva, mert a sajtóhoz fordult. 

A Scilingo személye ellen irányuló magas szintű lejáratási kísérlettel csak azt érték el, hogy ezután már senki sem vonhatta kétségbe története igazságtartalmát. Ahogy egy kongresszusi képviselő, Alfredo Bravo mondta, akit szintén bebörtönöztek és megkínoztak a diktatúra alatt: „A fegyveres erők nem tagadhatnak semmit”.

A Május Téri Asszonyok szintén „előnyt kovácsolhattak” Scilingo vallomásából. „Sokan úgy tesznek, mintha nem tudnának semmiről, becsukják a szemüket és fülüket. De e vallomás után nem mondhatják azt, hogy ez az egész csak a szenvedő anyák siralmairól szól.” A szervezet képviselői egy petícióban követelték Menem elnöktől, hogy adják ki azok neveit tartalmazó listát, akiket 1976. március 24. és 1983. december 10. között végeztek ki a katonai diktatúra alatt.