Az oaklandi dilemma: megölni vagy megváltoztatni a kapitalizmust?

Több méter magas utcai lángokkal, bedobált ablakokkal és könnygázzal oszlató rendőrökkel kezdődött az ’Occupy Wall Street’ (OWS) antikapitalista tömegmozgalom negyvennyolcadik napja a kaliforniai Oakland belvárosában. Az amerikai társadalom tartópilléreivel közvetlen módon konfrontálódó populista jelenség az igazság pillanatához közeledik: vissza a demokrata akolba, vagy utcai szélmalomharc nemzetfeletti erők ellen, vad és sokszor egymásnak ellentmondó álmokat kergetve.

Múlt héten több száz tüntető kövekkel és petárdákkal támadta meg az oszlatásra kivezényelt oaklandi rendőröket. Az utcai rendbontásra az előző napi, jobbára békés tüntetés után került sor. Szerdán az OWS sikeres sztrájk-kezdeményezése miatt több tucat belvárosi kiskereskedés tartott zárva. Az eddig jobbára csak a rögtönzött sátorvárosairól, békés tüntetéseiről és jópofa szlogenjeiről (pl.: Bored? Civil disobidience is FUN!) ismert mozgalom tagjai szerdán a nyugati part egyik legforgalmasabb kikötőjét is teljesen megbénították.

A több mint háromezer főt számláló tömeg szerdán kora este buszokkal és gyalogszerrel érkezett a belvárosból a kikötőbe, az utóbbiak útját bedobott üvegű bankfiókok és felforgatott üzlethelyiségek jelezték – áll a Fox News hírösszefoglalójában. A tüntetők elözönlötték a teherdokkokat, a kijáratokat autókkal és élőlánccal zárták el, az esti óráktól fogva a munkaterületet egyetlen kamion sem hagyhatta el. Amikor az éjszaka előrehaladtával a tömeg fogyatkozni kezdett, a szervezők hangosbeszélőkkel hirdették ki a győzelmet.

A gátlástalan vállalati kapzsiság által életre hívott OWS globális jelenséggé nőtte ki magát, az elmúlt hat hétben a világ csaknem 900 nagyobb városában ütötte fel a fejét. A munkanélküliségi mutatók az egekbe szöknek, a kormányok népszerűtlen és durva megszorító intézkedéseket foganatosítanak, miközben a válságért felelős pénzügyi elit csaknem teljes egészében elkerülte a felelősségre vonást. Csütörtök hajnalra a szabályozatlan kapitalizmus elleni harc Oakland belvárosában vandalizmussá eszkalálódott.

Generation 99

A közhiedelemmel ellentétben, ezek az elkeseredett emberek egyáltalán nem valamelyik nevenincs közép-nyugati egyetem sörbűzös kollégiumából lógtak ki, hogy két szociológia beadandó között újraosszák a javakat. A friss felmérések szerint a legtöbb OWS aktivista a harmincas éveinek közepében jár, szakképzett, a karrierjének a delelőjén adta a fejét arra, hogy elszámoltassa a társadalmat befolyásoló leghatalmasabb erőket, azokat az erőket, melyeket senkinek nem áll módjában négyéves ciklusokként újraválasztani.

Ami a politikai szimpátiát illeti, a mozgalom tagjainak zöme 2008-ban ugyan Obamára szavazott, 75 százalékuk mégis elégedetlen a demokrata elnök válságintézkedéseivel. A New York-i Fordham Egyetem októberi közvélemény-kutatásából az a zavarba ejtő tény is kiderül, hogy noha a megkérdezett szimpatizánsok 42 százaléka 2012-ben újra demokrata jelöltre adja le a voksát, 78 százalékuk úgy hiszi, hogy a gazdasági problémák csak súlyosbodtak az elmúlt három évben. A válaszadó aktivisták két százaléka republikánus szavazó volt.

Noha kormánypárti és ellenzéki részről is komoly erőfeszítések történnek, hogy az OWS-ben rejlő rendkívüli feszültségeket egymás ellen terelgessék, a mozgalom által megfogalmazott gazdaságkritika egyáltalán nem passzol bele az amerikai politikai diskurzus kék és piros dobozkáiba. A mozgalom a demokrata / republikánus címkék helyett ’99 kontra 1 százalékos oppozícióban’ gondolkodik. A kormányzó párt mibenléte másodlagos kérdés, mivel a dúsgazdag 1 százalék nem csak a javak többségével rendelkezik, de önös érdekei mentén irányítja Washingtont is.

Civil a pályán

A fent említett összeegyeztethetetlenség ellenére, több 2012-es jelölt is lelkesen állt neki, hogy az OWS kihívásainak megfelelően szabja át a kampányát: A massachusettsi repubikánus jelölt, Mitt Romney még október elején is az ’osztályharc’ kifejezéssel ironizált a New York-i Zuccotti Parkban sátorozó tüntetők felett, pár héttel később pedig már arról beszélt, hogy aggódik Amerika 99 százalékáért. Van azonban olyan is, akit az sem ijeszt meg, hogy a mozgalom az AP-GfK felmérése szerint időközben 37 százalékos támogatottságra tett szert az amerikai szavazók körében:

Se a Wall Streetet, se a nagy bankokat ne vádold, ha nincs munkád és nem vagy gazdag. Vádold magadat! Nem abban van a hiba, hogy sikeres vagy, hanem ha kudarcot vallasz” – nyilatkozta Herman Cain republikánus elnökjelölt még októberben a Wall Street Journalnak. A volt üzletember azóta többször is kiállt a bankárok és a brókerek mellett, mivel „ők azok, akik munkahelyeket teremtenek”.

Az OWS a 2012-es kampány kellős közepén robbant bele a köztudatba. Ez a váratlanul feltűnt, rendszeren kívüli fenyegetés a legtöbb elemző szerint komoly tényező lesz a következő választásokkor.  Ez a (csak a) ’60-as évek globalizációellenes, újbaloldali mozgalmaihoz hasonlítható civil kezdeményezés egyre szélesebb körű társadalmi támogatottságot élvez. A WePay.com fizetőoldal kimutatásai szerint az OWS jelenleg 36 tagállamból, többszázezer dolláros összértékben fogad magánfelajánlásokat, a Chitika adatai alapján pedig a mozgalom iránti online érdeklődés az elmúlt hónapban 150 százalékkal emelkedett.

Konszolidáció vagy forradalom

Nyilvánvaló, hogy a versengő pártoknak valamilyen formában reagálnia kell a mozgalom által artikulált félelmekre és követelésekre. A probléma csak az, hogy amennyiben az OWS hányaveti módon szervezett közgyűlése nem lép fel határozottabban az erőszak ellen, a mozgalom az egyszerű amerikai emberek szemében vállalhatatlanná válik, és eredmény nélkül enyészik el. Az életképességhez néhány békejeles graffitinél jóval többre lesz szükség, névlegesen politikai képviseletre. Az embereknek Amerikában sem az utcai rohamrendőrökkel van megbeszélnivalójuk, hanem a megválasztott vezetőikkel.

A Daily Beast politikai magazin liberális elemzője, Peter Beinard az OWS magját a 2004-es Howard Dean kampány időszakából származtatja. Ez a fiatal digitális nemzedék volt az, aki Dean mellett kiérlelődve 2008-ban Obamát is győzelemre segítette. Céljaikat és eszközeiket tekintve csak az különböztette meg őket a már fent említett antiglobalista mozgalom tagjaitól, hogy hajlandóak voltak a kétpárti politikai rendszeren belül dolgozni, attól a hamis reménytől vezérelve, hogy Obama majd lelebbenti a fátylat a globális válság igazi okairól és radikálisan új alapokra helyezi a jóléti államot.

Beinard szerint az OWS-aktivista igazi arcát a demokratáknak hátat fordító, tettrekész baloldaliban kell keresni. A 99 százalék csalódottsága miatt Obama a 2008-as populista lendület nélkül lép 2012-be. Csütörtök éjjel az oaklandi dokkok ostroma után, ugyanez az aktivista négyméteres máglyát rakott a belvárosban, a washingtoni Seattle-ben pedig kis híján megrohamozta a hotelt, ahol Jamie Dimon, a JPMorgan Chase bankcsoport vezérigazgatója éppen előadást tartott. A dolgok szemmel láthatóan rossz irányt vettek.

Az OWS-nek – ha addig hamvába nem hal – még nagyon hosszú utat kell megtennie, hogy demokratikus keretek között is vállalható kapitalizmuskritikával rukkoljon elő. A félelem, hogy már a politikus sem tud segíteni, csak az átkos eszmék felé löki az elkeseredetteket. Új alapokra helyezett bizalom és türelem nélkül sem a Wall Streeten, sem a bankszektorban, sem Washingtonban nem lesz változás.