Ígéret az észak-erdélyi autópálya továbbépítésére

Két örömhír adott okot bizakodásra a minap a romániai, elsősorban erdélyi autósok számára: a kolozsvári körgyűrű hétvégi avatóján jelentette be a szállításügyi miniszter, hogy európai uniós forrásokból finanszírozzák az észak-erdélyi autópálya további építését.

A hétvégén hivatalosan is átadták az Apahida és Bányabükk (Vâlcele) közti, Kolozsvárt kikerülő útszakaszt.

Bár a 2006-ban megkezdett körgyűrű avatója több ízben is módosult, a munkálatokat ezúttal sikerült a legutóbb kitűzött november 10-i határidő lejárta előtt befejezni. Ezt külön honorálta a munkásoknak Emil Boc: a miniszterelnök korábbi ígéretéhez híven sörösládákkal megrakodva érkezett az ünnepélyes átadásra. Az ünneplésen azonban nem csak az Ursus sör volt „hazai”, a kormányfő stílusosan, román gyártmányú Dacia Duster személygépkocsival próbálta ki a 24 kilométeres útszakaszt.

A miniszterelnök sietett leszögezni: az, hogy a munkálatok öt évig elhúzódtak, a korábbi liberális kormány és a megyei tanács akkori vezetőinek rovására írható.

A terelőút átadásának fényét emelte, hogy Anca Boagiu szállításügyi miniszter itt jelentette be, hogy megállapodás született az Európai Unió illetékeseivel arról, hogy közösségi alapokból épülhessen tovább az észak-erdélyi autópálya, miután sikerült módosítani az amerikai autópálya-építő Bechtel társasággal kötött szerződést. Mint mondta, épp a héten írják ki az új pályázatokat a kivitelezésre. A jó hírről a helyszínen értesült Emil Boc megerősítette, hogy jelenleg a Gyalu–Magyarnádas közötti autópálya-szakasz építése van napirenden, ezt majd a Marosvásárhely–Torda, illetve a Gyalu és Bors közötti útvonalak követik.

Megfigyelők szerint az uniós támogatás komoly áttörés lenne az évek óta „halódó” autósztráda-projektek számára. Gazdasági szakemberek már régóta figyelmeztetnek, hogy a hiányos útinfrastruktúra miatt az ország jelentős beruházástól esik el, ráadásul többletterheket ró a működő vállalkozásokra is.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »