Megjelent a Székely Nép

Autonómia-törekvéseket népszerűsítő újság szerkesztését kezdte el a Székely Nemzeti Tanács. A kiadvány címét a Sepsiszentgyörgyön 1883 és 1944 között megjelenő laptól kölcsönözték. Hetvenezer példányban és tizenkét oldalon jelenik meg, ingyenesen.

Napvilágot látott a Székely Nép nevű újság, amelynek első száma valójában ünnepi kiadványként, már 2010. november 19-én megjelent. Akkor a Magyar Országházban osztották ki. Most a második lapszámból, csak Maros megyében húszezret szórnak ki.

Terveik szerint a lap, negyedévente fog megjelenni, elemző cikkekkel Székelyföld helyzetéről és a Székely Nemzeti Tanács munkájáról. Számításaik szerint gyakorlatilag minden második-harmadik székely háztartásba ingyenesen eljut az újság.

A lapnak egyelőre nem lesz román változata. Biró Zsolt főszerkesztő azonban elmondta: román nyelvű szórólapokat mindenképp terveznek. Ezeken a székelyföldi vagy akár román közvéleményt szólítanák meg célkitűzéseikről. Ugyanakkor szeretnék angol és német nyelvű szórólapok kiadását is elkezdeni, hogy a nyugati közvéleménnyel is megismertessék a székelység helyzetét és a Székely Nemzeti Tanács munkáját.

Kitekintő / Erdély TV

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »