A kameruni elnök maradt hatalmon

A Legfelsőbb Bíróság pénteken jelentette ki, hogy Paul Biya, az 1982 óta Kamerun élén álló 78 éves elnök nyerte az idei elnökválasztást, méghozzá tetemes előnnyel, a szavazatok 77,9 százalékát szerezve meg. Ezzel újabb hét éves mandátumot kapott. A bírói testület ezzel egyben elutasította az ellenzék beadványát, amely csalásokra hivatkozva az eredmények megsemmisítését követelte.

Kitekintő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »