Büntetőeljárás a MOL és INA vezérek ellen

A horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) feljelentése alapján büntetőeljárás indított a horvát főügyészség (DORH) a Mol néhány vezetője ellen – közölte szombaton a fiumei (Rijeka) Novi List napilap internetes kiadása. A Mol-nak nincs hivatalos információja az ügyben.

A lapnak a HANFA megerősítette az információt, hogy mások mellett Hernádi Zsolt, a Mol és Áldott Zoltán, az INA vezérigazgatója ellen indult eljárás, „bennfentes információkkal való visszaélés” miatt.

A horvát tőkepiaci felügyelet már április óta vizsgálta INA-részvények ciprusi cégeken keresztül történt vásárlását, a főügyészség pedig „piaci manipuláció” gyanúja miatt indított eljárást. A bennfentes információkkal való visszaélésért pénzbüntetést vagy három évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki, ha anyagi kárt is okoz valaki, akár öt évig is terjedhet a büntetés időtartama – idézi a lap.

A Novi List a főügyészségtől szerzett információ alapján közölte: a HANFA és a DORH eljárásai ellenére a horvát kormány nem tudja megakadályozni az INA részvényeivel való kereskedést. 

Emlékeztet arra is, hogy a horvát kormány törvényjavaslata, amellyel szeretné megakadályozni, hogy rajta kívül bárki 49 százaléknál nagyobb tulajdoni arányt szerezzen az INA-ban, még brüsszeli véleményezésre vár, de valószínűleg az Európai Bizottság kifogást fog emelni, mert a jogszabály ellentétes a tőke szabad áramlásának elvével. Amennyiben a horvát kormány a jövő hét péntekéig nem nyújtja be a korlátozást célzó jogszabályt a tevékenységét a közelgő választások miatt befejező horvát törvényhozásnak, a Mol a kereskedési tilalom felfüggesztését követően szabadon vásárolhat majd INA-részvényeket.

A Mol az MTI érdeklődésére szombaton közölte: nincs hivatalos információja az ügyben, de a társaság és az INA mindig betartotta a rá vonatkozó szabályokat és törvényeket.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »