Új arculatot szánnak São Paulonak

Egy-egy városi útfelújítás vagy útépítés néha nem éppen kellemes, ezt tudhatja, aki városban él. Persze nem mindegy, hogy az ilyen építkezéssel, majd forgalommal járó zaj hány embert zavar: ezer, kétezer embert vagy egy majdnem 20 milliós nagyváros egész belvárosát? Săo Pauloban ugyanis ez a helyzet.

A Brazília és egyben egész Dél-Amerika legnagyobb városát keresztülszelő, több mint két kilométeres aszfaltcsíkot a helyiek csak „Nagy Féregnek” csúfolják. Nem véletlenül, hiszen az autópálya naponta 80 ezer gépkocsi közlekedését teszi lehetővé a belváros art deco stílusú házai között. Így rengeteg lakás hálószobájából a panorámát a zsúfolt autópálya mindennapos látványa jelenti.

A probléma és az autópálya nem új, 40 éve épült, amikor még tényleg újnak és modernnek számított. Mára azonban a nagyváros „túlnőtte” az autópálya által szabott keretet, így a városrendészet is azon a véleményen van, hogy mostanra már egyszerűen nincs helye az úttestnek a belvárosban. Úgy vélik, hogy a „Féreg” átépítése vagy eltüntetése Săo Paulo fontos ügye, amivel a brazil gazdaság motorjának számító városnak mielőbb kezdenie kellene valamit. „Rombolják le!” – szólít fel Pedro Taddei Neto, a Săo Paulo-i Egyetem építésze és várostervezési szakértője. „A fejlett világban lerombolják ezeket a szerkezeteket. Követnünk kell a példájukat.”

A Săo Paulo jövőjéről rendezett konferencián a világ számos nagyvárosából érkezett várostervezők is alátámasztották az autópálya átszabásával kapcsolatos igényeket. A New Yorkból, Barcelonából, Szingapúrból érkezett szakemberek szerint is szükség lenne a város arculatának átszabására. Ez a gyakorlatban a metróhálózat bővítését, parkosítást, a repterek átalakítását – és a „Féreghez” hasonló belvárosi magasépítésű autópályák eltüntetését jelentené. „Itt egy óriási városi gyémánt hogy felfedezzük, hogy fejlesszük.” – mondja Alfonso Vegara barcelonai tervező. Viszont szigorúan a realitás talaján maradva rögtön hozzáteszi, hogy egy ilyen projekt elég összetett és drága dolog egy 3000 négyzetmérföldes városi területen. „Nagyban gondolkodni és tartani az ütemet évtizedekig, ha kell, ez a sikerhez vezető egyetlen út” – vallja Robert Yaro, a New Yorki Regionális Tervező Társaság tagja. „Ez nem türelmetleneknek való.”

Toni Nogueira rövid dokumentumfilmje a „Féreg” vegyes arculatáról

A város átszabásával foglalkozó szakértők megállapodtak abban, hogy mielőbb cselekedni kell. Hogy miért, azt nem nehéz belátni. Săo Paulo egy igazi kozmopolita, nyüzsgő és gazdag város lehetne, felhőkarcolók ezreivel és a városon belül szolgáló helikopterekkel, amelyek a városvezetőket szállítanák. Ehelyett jelenleg több ezer autó araszol minden nap a kisebb utakon és a metróhálózat is 50 mérföldön belül 60 állomással rendelkezik – összehasonlításul, New York 800 mérföldes hálózatába 468 állomást kapcsoltak be. Ha mindez még nem lenne elég, a város óriási gazdasági szerepéhez képest a nemzetközi reptéren keresztül bonyolított üzleti utak aránya itt a legrosszabb a kontinensen.

Rengeteg ember, kevés tervezés

A Föld más nagyvárosaihoz hasonlóan Săo Paulo is a várostervezés elégtelenségének és saját sikerének áldozata lett. A lakosság az 1950-es években még kétmillió körül mozgott, mára viszont meghaladta a 11 millió főt, nem számítva az agglomerációt. Ha azt is nézzük, úgy a nagyban urbanizálódó város és környéke 20 millió lakost számlál. A minél gyorsabban minél többet-alapú városépítkezésnek a meggondolatlan úthálózat lett a végeredménye. Ez vonatkozik a Presidente Artur da Costa e Silva magasépítésű autópályára is, amelyek megépítése után nem sokkal neveztek el a Minhocăo után „Féregnek”. Minhocao egy képzeletbeli óriási féreg, amely az őserdőben lakik és felfalja azt, aki odatéved.

Az úttest 1971-es elkészülte után rögtön az egyik legfontosabb közlekedési útvonal lett Săo Pauloban. Sokak szemét szúrja, hogy keresztezi az Avenida Săo Joăo-t is (Szent János sugárút), amely mentén a város nevezetes épületei, hangulatos kávézói és parkjai találhatóak.A 32 éves Paulo Pastorelo Joăo Sobre és Maíra Bühler társaságában dokumentumfilmet rendezett a „Féregről”. Az „Elevado 3,5” című alkotásuk igyekszik hűen bemutatni a hétköznapi valóságot, azaz az út mindennapi életre gyakorolt hatását. A képkockákon megjelennek a használtáru boltok és az ütött-kopott és piszkos kis étkezdék. Éjszakánként pedig prostituáltak, kábítószer-terjesztők és hajléktalanok vernek tanyát az úttest alatt.

„Ez egy kert volt, ahol sétálhattál.” – mondta Luiz Solazzi, aki már az 1960 óta szemüvegeket árul a boltja előtt. „A Féreg után minden sokkal rosszabb lett.”

Vegyes érzelmek

Az építész és várostervező Anne Marie Sumner már tárgyalt a városvezetéssel ambíciózus projektekről. Úgy gondolja, hogy a magasépítésű autópályák Bostontól Madridig már a múlt részei. „A Férget nem lehet kozmetikázni. Vannak bizonyos dolgok, amiket nem lehet. Le kell bontani.” Építészekből álló csapatával együtt varázsolta újjá az Avenida Săo Joăo-t élhetőbbé, naposabbá.

A derűt azonban a város részéről a hivatalnokok nem osztják. A városfejlesztési titkár, Miguel Luiz Bucalem nem kezdene semmit az úttal, amíg annak leváltására alternatívát nem lát. Azaz amíg ki nem építik még jobban, még tovább például a metróhálózatot, amely átvehetné az utasforgalmat, addig a „Féreg” igenis létfontosságú. Emellett az említett filmet is éppen ezért elhibázottnak tartja.

Nem úgy az 59 éves Roberto Silva, akinek ablakai kevesebb, mint tíz méterre vannak az úttesttől. „A zaj pokoli” – mondta, hozzátéve, hogy a nap végére a forgalom miatt csupa por lesz a szobája, ha kinyitja az ablakot.

„Az emberek utálják, mert zajos, koszos és nem tudják miatta nyitva hagyni az ablakaikat. De ugyanakkor szeretik is, mivel ez az a hely, ahol felnevelik a családjukat, árulják az értékeiket és megveszik a mindennapi betevőt” – világít rá az ügy komplexitására a fentebb említett Bühler, az Elevado 3,5 társrendezője. Az élet nem csak fekete vagy csak fehér, a 72 éves Neide Batochio szerint sem. Ő maga kinyitja a „Féregre” néző ablakát, leül a százéves Singer varrógépe elé és varrás közben nézi a forgalmat, miközben régi olasz balladákat hallgat. „Számomra ez az életem része, engem ez nem zavar, tényleg.” – mondja az 50 éve ugyanott élő Batochio. Számára az autók rengetege jelképezi mindazt, amit Săo Pauloban szeret, a nyüzsgést. Úgy tartja, hogy az út nélkül az életszínvonal is sokkal rosszabb lenne.

Látható tehát, hogy egy, a város mindennapi életét ennyi markánsan befolyásoló tényező mennyire vegyes érzelmeket vált ki a hétköznapi emberekből. De ez természetes is, hiszen mindenki különböző. A „Féreg” a városon keresztülhaladó, valóban nagy forgalom átengedésére szolgál, ami talán tényleg csúnya és zajos, ugyanakkor az is igaz, hogy amíg nem találnak ki helyette jobb megoldást a közlekedés lebonyolítására, addig van létjogosultsága. Különösen egy több mint tízmilliós világváros esetében.

Minden város fejlődik az idők folyamán, hanyatlik és lakói elhagyják, vagy éppen prosperál és terjeszkedik. Viszont ezzel összhangban kell fejleszteni magát a várost is, az utakat és általában véve az infrastruktúrát is. Ha ez az összhang nincs meg, akkor az, mint látható, problémákat generálhat, és ezért van nagy felelőssége Săo Paulo vezetésének, hiszen döntéseik milliók életét befolyásolják – akár pozitívan, akár negatívan.