Kína és Vietnam útban a megegyezés felé?

Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök és Nguyen Phu Trong, a vietnami Kommunista Párt főtitkárának keddi találkozóját követően a két ország megállapodást kötött a régóta elhúzódó konfliktushelyzetet okozó dél-kínai-tengeri viták rendezésére – közölte a BBC. A Csang Cse-csün (Zhang Zhijun) kínai külügyminiszter-helyettes és vietnámi kollégája, Ho Xuan Son által aláírt hatpontos megállapodás számos a helyzet enyhítésére irányuló intézkedést foglal magába, többek között forróvonal felállítását vészhelyzetek esetére, valamint a két ország vezetőinek félévente tartandó találkozóját. Az egyezség nemcsak a két ország közötti, hanem a többi érintett országgal történő barátságos konzultációt is előírja – olvasható a Hszinhua (Xinhua) kínai állami hírügynökség honlapján.

A délkelet-ázsiai országok és Kína közötti konfliktus oka, hogy a vitatott terület jelentős olaj- és gázlelőhelyeket rejt magában, valamint kiemelt fontosságú hajózási útvonal is egyben. A Kína és Vietnam közötti megállapodás azt követően született, hogy májusban és júniusban incidensre került sor a két ország fennhatósága alá tartozó hajók között, Vietnam – ENSZ tengerjogi egyezménye által meghatározott 200 tengeri mérföldes (370 km) – kizárólagos gazdasági övezetén belül, melyek során kínai felderítő hajók elvágták a vietnamiak olajlelőhely-felmérést végző kábeleit.

„Az Északi-tengert érintő viták elsimítása egy hosszú távú, nehéz és komplikált folyamat , amely erőfeszítést, gyakorlati és objektív hozzáállást követel meg mindkét féltől” – idézte a hanoi külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozatát a Channel NewsAsia.  Az aláírt egyezmény egy fontos lépés, ám önmagában nem elégséges a Dél-kínai-tengert övező viták feloldásához, mivel Kína és Vietnám mellett a Fülöp-szigeteket, Bruneit, Malajziát, Indonéziát és Tajvant is érinti.

Konrád-Tevely Nikolett

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »