Elítélik az Új Jobboldal magyarellenes akcióját

Az Arad megyei RMDSZ képviselői elítélik a szélsőséges román szervezet, az Új Jobboldal akcióját, amelyre múlt csütörtökön került sor az aradi  Román–Magyar Megbékélési Parkban, amikor körülbelül 30, román zászlós tüntető kitett egy bannert, amelyen az állt: „A Bem József vezette magyar hadsereg által 1848-ban megölt 40 000 román emlékére”.

Az Arad megyei RMDSZ Állandó Tanácsának hétfői közleménye szerint, a szövetség “sajnálattal vette tudomásul egy szervezett csoport kísérletét, hogy megmérgezzék a 13 aradi vértanú előtt tisztelgő megemlékezés légkörét”, tájékoztatott a MEDIAFAX tudósítója.

„Úgy értékeljük, az ellentüntetők által kifüggesztett szöveg nem a történelmi valóságot tartalmazza és ellentétes a békés egymás mellett élést szolgáló helyi hagyományokkal. Határozottan elítélünk minden kísérletet, amely megmérgezi azt a légkört, amelynek jegyében létrehozták az aradi Megbékélési Parkot, a román–magyar egyetértés jelképeként”, áll a közleményben.

Kitekintő / Nyugati Jelen

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »