Dunaszerdahelyen folytatódik a harc a kétnyelvűségért

Az utóbbi hónapokban számos kezdeményezés, aktivitás fordult elő Dél-Szlovákiai magyarok által lakott városaiban, mely a kétnyelvűség gyakorlati megvalósításának hiányára figyelmeztet.

A nyár elején Somorján jelentek meg először a „Hol marad a magyar felirat?” szöveggel ellátott matricák az olyan intézmények, üzletek kirakatain, amelyek csak szlovákul adnak tájékoztatást. Azóta ez – más és más felirattal – Dél-Szlovákia több községében megismétlődött.

Dunaszerdahelyen vasárnapra virradó éjjel nem matricázással, hanen az óriásplakátokra írt feliratokkal figyelmeztettek a magyar nyelvű tájékoztatás elmaradására. Az éjszakai feliratozások mögött ezidáig ismeretlen aktivisták állnak. A kétnyelvűségért folyó küzdelemnek egyéb formái is megjelentek, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia nevű csoport aktivistái szeptember elején a párkányi vasútállomáson hangerősítők segítségével magyar és angol nyelven is bejelentették a vonatok érkezését.

A kétnyelvűségért az MKP óriásplakatokkal kampányol. Több önkormányzat – Dunaszerdahely, Somorja, Komárom – olyan határozatot fogadott el, mely felszóllítja a városban tevékenykedő vállalkozókat a kétnyelvűség használatára.

Felvidék Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »