Mostantól kőkeményen lesújtank a netes pletykákra

Az interneten, elsősorban pedig a mikroblogokon terjedő hamis információk és káros pletykák ellen indított harcot Peking. Szigorodnak a szabályok, kisebb teret engedve a kritikus véleményeknek – Szerencsi Ágnes, az MTI sanghaji tudósítójának összefoglalója.

Az elmúlt hónap során már többször figyelmeztette a központi vezetés a kínai internetezőket, hogy ne terjesszenek hamis információkat a világhálón, mert komoly büntetésre számíthatnak. A nethasználóknak be kell tartaniuk a jogszabályokat, önfegyelmet kell gyakorolniuk és tartózkodniuk kell a szóbeszédek továbbadásától, azok ugyanis a társadalmi stabilitást veszélyeztetik – idézi a hétvégi Hszinhua (Xinhua) hírügynökség a kormány internet információs hivatalát. A kínai jogszabályok értelmében a rémhírek terjesztése öttől tíz napig tartó szabadságvesztéssel és 500 jüan (16900 forint) megfizetésével  büntethető.    

A kínai mikroblogok az elmúlt hónapok eseményeit, így Aj Vej-vej (Ai Weiwei) ellenzéki művész letartóztatását vagy a júliusi vencsoui (Wenzhou) vonatszerencsétlenséget követően kerültek a központi vezetés figyelmének középpontjába.  A hagyományos médiával szemben az internetes közösségi oldalak tartalmát jóval nehezebb korlátok közt tartani, a cenzúra megkerülésében pedig meglepően kreatívnak mutatkoznak a kínai internetezők. Aj Vej-vej őrizetbe vétele után például a művész nevét az azzal hasonló hangzású, ám más jelentéssel bíró szavakkal helyettesítették, így lehetővé téve az információ áramlását. A 40 halálos áldozatot követelő szuperexpressz-katasztrófát követően csakugyan a Sina mikroblog vált a közfelháborodás első számú platformjává, felhasználók tömegei kritizálták a hatóságok reagálását. Ezt követően indított harcot Peking az interneten keringő pletykák és híresztelések ellen, ami tágabban értelmezve a vezetéssel szemben kritikus tartalmak kiszűrését jelenti.    

A mikroblogokon gyakoriak a tartományi politikusok visszaéléseivel és szerelmi botrányokkal kapcsolatos leleplező bejegyzések, Peking számára azonban az igazi veszélyt az jelenti, hogy a cenzúra megkerülésével és az érzékeny témák megvitatásával a több száz millió felhasználóval rendelkező oldalak könnyen társadalmi feszültséget gerjeszthetnek.    

Szeptember közepétől a Sina mikroblog a tartalmak fokozottabb figyelésével lép fel a valós alapot nélkülöző híresztelések kiszűrése érdekében, emellett a vállalat mostantól a pletykát terjesztő felhasználók profiljait is felfüggesztheti. A változtatások az internetezés jobb körülményeinek megteremtését szolgálják, nem pedig felsőbb utasítás eredményei – mondta a Sina szóvivője. A szigorítást megelőzően, augusztusban ugyanakkor Liu Csi (Liu Qi), a 24 legbefolyásosabb párttagot tömörítő Politbüro tagja tett látogatást a vállalatnál, aki a félrevezető információk káros hatásaira hívta fel a figyelmet.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »