Tankokkal ostromolták meg a gyanúsított házát

Páncélozott harcjármű és gránátvetők bevetésével ostromolták meg szombat délután ukrán terrorelhárító egységek Odessza belvárosában azt a házat, amelyben azok a csecsen származású hivatásos bérgyilkosok rejtőzködtek, akik egy nappal korábban két rendőrt megöltek, négyet pedig megsebesítettek az elfogásukra indított akció során.

Volodimir Sablienko, az Odessza megyei rendőrség sajtószóvivője bejelentette, hogy a több mint négy órán át tartó, heves tűzpárbajjal kísért ostrom során feltehetően megölték mind a három menekülésben lévő bűnözőt, akik péntekre virradóra országúti tűzharc után oldottak kereket az őket üldöző kommandósok elől.

A bűnözők Odessza belvárosában egy többszintes ház földszinti lakásába vették be magukat – mondta Sablienko, hozzátéve, hogy a hivatásos bérgyilkosok állig fel voltak fegyverezve Kalasnyikov-gépkarabélyokkal, revolverekkel, gránátvetőkkel és rengeteg tölténnyel.

Délutáni helyszíni sajtójelentések még arról szóltak, hogy a bűnözők túszokat ejtettek. Ezt a hírt azonban az ukrán belügyminisztériumban cáfolták.

A lakás ellen, amelyben a bérgyilkosok elbarikádozták magukat, a terrorelhárító egységek végül páncéltörő gránátokat vetettek be. A belövésektől tűz ütött ki.

Ukrán hírportálok szerint az Oroszország és Ukrajna területén elkövetett számos gyilkosság és a péntek hajnali lövöldözés miatt több ezer rendőr által keresett bűnözők nyomára egy odesszai taxisofőr vezette a hatóságokat.

Ukrán belügyminisztériumi tájékoztatás szerint a bűnbanda egyik tagjáról biztosan tudható, hogy nem más, mint az 1982-ben Groznijban született Gyikajev Aszlan Imranovics, aki évek óta hivatásos bérgyilkosként tevékenykedett Oroszország és Ukrajna területén. Őt gyanúsítják a többi között az Ungvár melletti Baranya (Baraninci) községben idén júniusban elkövetett kettős gyilkossággal, amelynek két áldozata egy felkapott étterem örmény származású tulajdonosa és annak szakácsként is dolgozó testőre volt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »