Őslakos tüntetők blokádot törtek át Bolíviában

Már több hete tüntetnek a bolíviai őslakosok egy országút megépítése ellen, amely egy nemzeti parkot és rezervátumot, vagyis a lakóhelyüket szelné ketté. Az építkezés terve az egész országot megosztja.

A zászlókkal és transzparensekkel vonuló tüntetők messziről indultak el még augusztusban és céljuk az volt, hogy La Pazba, a fővárosba eljussanak, ám a rendőrség feltartóztatta őket az utóbbi napokban. Azt állítják, hogy ez idő alatt még a vizet és ételt is megvonták tőlük. Szombaton sikerült áttörniük a rendőrség által felállított blokádot, miközben – az azóta már kiszabadult – külügyminisztert magukkal vitték és élő pajzsként használták.

Az építést ellenzők, főként az ott élő őslakosok azzal érvelnek, hogy ez az esőerdő kiirtásához vezetne és csak a lakóhelyükre történő illegális betelepedést segítené el. Evo Morales és kormánya azonban ezt máshogy látja. Az elnök úgy gondolja, hogy az út megépítése a nemzeti integrációhoz és fejlődéshez elengedhetetlen, és mindezt szigorú környezeti ellenőrzés mellett fogják véghezvinni.

A külügyminiszter elfogása kapcsán időközben megérkeztek az első hivatalos reakciók is. Ezek szerint a bolíviai belügyminiszter komolyabb lépést tervez, miszerint Washingtonba utazik és feljelentést tesz az őslakosok ellen az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság előtt.

Az építkezés költségei körülbelül 415 millió dollárra rúgnak, melynek fő finanszírozója és kivitelezője Brazília lesz. A hosszú országút a bolíviai felvidékét kötné össze az alfölddel. Az őslakosok menetelése különösen érzékenyen érintheti Morales elnököt, aki mindeddig szívén viselte a bolíviai indiánok jogait, és akik támogatása emelte őt Bolívia elnöki székébe.

A legfrissebb hírek szerint Morales bejelentette, hogy népszavazást rendel el Cochabamba és Beni tartományokban az útépítéssel kapcsolatban.

Kovács Bernadett

Felkapott hírek

Friss hírek

Négy hétre lezárják Szingapúrt

Szingapúr a világ egyik legkevésbé fertőzött országa, a koronavírus-járvány első hulláma óta nem volt érzékelhető növekedés az esetszámokban, a napi új fertőzöttek száma utoljára tavaly szeptemberben járt napi 50 felett és eddig összesen 31-en haltak meg a betegségben az 5,89 millió lakossal rendelkező országban.

Read More »