Friss hírek

Obama nem kényeztetné tovább a gazdagokat

Vége a gazdagok „kényeztetésének”. 1,5 billió dolláros adónövelést irányoz elő az amerikai elnök a milliárdosok számára.

Barack Obama elnök 1,5 billió dolláros, a gazdagabb társadalmi rétegeket érintő adónövelést szeretne megszavaztatni a törvényhozókkal – számolt be a Bloomberg. A lépés célja, hogy csökkenjen a 3 billió dolláros szövetségi költségvetési deficit. A javaslat hátterében a milliárdos befektető Warren Buffett ötlete állhat, aki korábban már hangoztatta a gazdagokat érintő adóemelés bevezetésének szükségességét. Obama elnök törvényjavaslatának előkészítésében vélhetően Buffett tanácsai is jelentős szerepet játszhattak .

Az indítvány máris ellenérzéseket váltott ki a republikánusok részéről. John Boehner republikánus vezető egyértelművé tette, hogy pártja nem hajlandó megszavazni semmilyen jellegű adónövelést. „Maradjanak az adókedvezmények a gazdagoknak, vagy inkább fektessünk be jelentős összegeket oktatási, technológia fejlesztési és infrastrukturális célokra?” – tette fel a kérdést Barack Obama  szeptember 12-i beszédében. Az Obama-adminisztráció új gazdaságpolitikája körvonalazódni látszik,amelynek központi elemei: jelentős adónövelés gazdagoknak, kiadáscsökkentés az állam részéről és munkahelyteremtés. 

A korábban előirányzott 447 milliárdos munkahelyteremtő programon túl, a következő lépés a gazdagok megadóztatása lehet. A javaslat a republikánusok feltételezhető ellenállása miatt megbukhat.

Bakos Dániel

Friss hírek

Újra Jemenben támadtak a brit Typhoon gépek

Ismét támadásokat intézett a brit és az amerikai légierő a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen. Felderítési adatok alapján sikerült azonosítani a jemeni Hodeida kikötőváros közelében, két helyszínen számos olyan épületet, amelyekben drónok földi irányító létesítményei működtek.

Read More »

2000 km-es hatótávval sokkol az új BYD

A Magyarországon éppen gyárat építő kínai BYD egy új hibrid hajtásláncot mutatott be, amellyel egy autó  képes több mint 2000 kilométert megtenni újratöltés vagy tankolás nélkül, fokozva az elektromos autózás területén zajló versenyt a Toyotával és a Volkswagen-csoporttal.

Read More »