A magyarok ellen lobbizik Traian Băsescu államfő

Traian Băsescu államfő ragaszkodik az egyfordulós többségi választási rendszer bevezetéséhez, ugyanis szerinte „ez jelenti az egyetlen helyes módját annak, hogy a szavazók kiválasszák képviselőiket”.

A Pro TV kereskedelmi televíziónak adott tegnapi interjúban Băsescu arról is beszélt, hogy a helyhatósági és parlamenti választások összevonását csak abban az esetben tudja támogatni, ha ez az ország területi-adminisztratív átszervezésével társul.

„Mit érünk el az országos kompenzációs listával? Bejuttatjuk a parlamentbe azokat, akiket a választók ilyen vagy olyan módon elutasítottak” – fogalmazott az államfő szembehelyezkedve az RMDSZ által kért változtatással. Mint ismeretes, a szövetség nem támogatja a többségi választási rendszer bevezetését, ugyanis ezáltal a magyar kisebbség országos számarányához képest jelentősen alulteljesítene a parlamenti választások alkalmával.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »