Felmentették az illegális fegyverkereskedelemmel vádolt ex-elnököt

A volt argentin elnök, Carlos Saúl Menem fellélegezhet, a bíróság felmentette az ellene felhozott vádak alól, melyek szerint 17 másik gyanúsítottal együtt részt vett az Ecuadorba és Horvátországba irányuló illegális fegyverkereskedelemben a ’90-es évek elején.

Az eset a Menem-féle kormányzat egyik legismertebb botrányaként és korrupciós ügyeként ismert Argentínában. A közel három éves eljárás során a volt elnök azzal védekezett, hogy „teljesen ártatlan” és ötlete sincs, hogy az eredetileg venezuelai és panamai célirányú hajók rakománya hogyan került hadviselő országokhoz.

A vádak szerint Menem tudott a Horvátországnak történő fegyvereladásokról az 1991 és 1995 közötti időszakban, mikor a horvát függetlenség kikiáltását követően a volt jugoszláv területeken dúlt a délszláv háború. A térséget akkor fegyverkereskedelmi embargóval sújtották, ahová nem lehetett eladni fegyvereket, megakadályozandó a konfliktus eszkalálódását.

A fővárosi Comodoro Py bíróságon kihirdetett ítélet során mentették fel a volt elnökkel együtt azt a másik 17 vádlottat, akik között ott volt az egykori védelmi miniszter Oscar Camilión és Menem ex-sógora, Emir Yoma is.

Carlos Menem 1989 és 1999 között irányította Argentínát. Elnöksége alatt látványos neoliberális gazdasági programot hajtott végre, számos állami nagyvállalatot privatizált, így az Aerolineas Argentinas légi vállalatot, az YPF energetikai céget és vasúti illetve távközlési cégeket is. Ugyanakkor a szegénység is nőtt Menem tíz éve alatt, köszönhetően az ország gazdasági válságának, amiért sok argentin szerint a volt elnök a felelős.

Tomik Ádám

Felkapott hírek

Friss hírek

DAX elemzés: fontos ellenállást tesztel az index

Ma délelőtt 11 órakor tették közzé a ZEW Intézet áprilisi hangulatindexét, ami csalódást okozott. A DAX jelenleg a múlt heti korrekció 61,8%-os visszatérési szintjét teszteli 15.270 pontnál, és ez a zóna alkotja a rövidtávú emelkedő háromszög felső határát is.

Read More »