Hogyan állnak a Millenniumi Fejlesztési Célok?

Újonnan induló cikksorozatunkat az ENSZ által 2000-ben elfogadott Milleniumi Fejlesztési Céloknak (Millennium Development Goals, MDG) keresztelt programnak szenteljük. 2000-ben az akkori 189 ENSZ tagállam közösen 8 globális célt tűzött ki maga elé, amelyek olyan horderejű változásokat irányoznak elő, mint a nemek közti egyenlőtlenségek, az éhínség, az AIDS és a gyermekhalandóság felszámolása. A programot 15 évesre tervezték, így lassan 2015-ös végéhez közeledik, aminek apropóján pontról pontra igyekszünk bemutatni az eredeti elképzeléseket és mérleget vonni, mi is valósult meg belőlük az elmúlt évtized során.

Az alapdokumentum aláírására tehát 2000-ben került sor, majd 2001-ben, a Roadmap Towards the Implementation of the UN Millennium Declaration című iratban öntötték formába a végső célkitűzéseket, részcélokra bontva őket. Az egyes célok fővonalaikban azonban nem jelentenek újdonságot, hiszen ezeket már korábban integrálták a különböző ENSZ stratégiák. Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha a Milleniumi Fejlesztési Célokat aláíró államok a már korábban lefektetett irányelveket erősítették meg, miért kap ilyen nagy szerepet ez a kezdeményezés? Ha a célok nem jelentenek igazi újdonságot, miért látták szükségét újbóli megerősítésüknek?

A program egyik fő érdeme abban a fontos részletben rejlik, hogy a 8 átfogó cél mellett az aláíró nemzetek közös részcélokat is kitűztek, egyrészt konkretizálva az elhatározásokat, másrészt lehetővé téve az egyes pontok adott területenkénti adaptálását. Ezen kívül nem elhanyagolható részlet az a programba beemelt 48 mérőszám sem, amelyek végre lehetővé teszik, hogy az egyes területeken a világ különböző országaiban elért eredményeket egységes feltételrendszer szerint értékeljék és hasonlítsák össze a szakemberek.

Első célkitűzés: az éhínség és a mélyszegénység mérséklése

A világon 1,4 milliárd ember napi jövedelme nem éri el az 1,25 amerikai dollárt és több mint 1 milliárd ember éhezik vagy alultáplált. A számok magukért beszélnek. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a célkitűzések között a szimbolikus első helyet foglalják el ezen globális problémák visszaszorítására irányzott törekvések. A program felére kívánja mérsékelni az 1,25 dollár alatti jövedelemből élő lakosság és az éhező tömegek arányát az 1990 és 2015 közötti időszakban.

Már az elején le kell szögeznünk, hogy bár léteznek szélsőséges esetek, amikor országokra kiterjedő éhínség söpör végig, mint például az aktuális szomáliai helyzet, összességében azonban téves lenne az éhínséget vagy a mélyszegénységet egy-egy országgal azonosítani.

Afrika esetében sokkal inkább tendenciáról beszélhetünk, hiszen világszinten itt a legnagyobb az alultápláltak és éhező emberek aránya. A mélyszegénységi mutatók szintén az egekben járnak. Az ENSZ 2011-es beszámolója szerint a szubszaharai területen az emberek 51 százaléka mélyszegénységben él. Viszonyításképpen Dél-Ázsiára vonatkoztatva, Indiát is beleértve ez a szám 39%, Észak-Afrikában pedig 3%.

Az éhezés és a szegénység problémaköre semmiképpen sem számadatok összességét jelenti, és még ha összességében világszinten csökkentek is a szegénységi mutatók, a javulás mértéke kontinensenként és országokként igencsak eltérő. Mind a mai napig emberek nap mint nap nem jutnak élelemhez, tesznek meg kilométereket tűző napon, hogy ivóvízhez jussanak, még ha az sokszor nem is megfelelő tisztaságú. Afrikában sok helyen a természeti adottságok is negatívan befolyásolják a mezőgazdasági termelést, adott országokban pedig belső feszültségek, polgárháborúk és járványok teszik még keservesebbé a helyzetet.

Mit mutatnak a helyi példák?

A Millenniumi Fejlesztési Célok kialakítása során az ENSZ és intézményei, az IMF, a Világbank és egyéb nemzetközi szervezetek prioritásként határozták meg, hogy a világon minden ember ivóvízhez jusson, a felére csökkentsék az éhínséget és a mélyszegénységet, és hogy visszavezessék a munkanélküli tömegeket a munkaerőpiacra, tisztességes munkahelyeket teremtve.

A gyakorlatban a célok megvalósítása helyi és nemzetközi szervezetekkel karöltve történik. Rendkívül fontos ezen utóbbiak bevonásával dolgozni, hiszen ők ismerik az adott terület sajátosságait és ezeknek megfelelően adaptálják a segélyek felhasználását és célba jutását.

Mivel alapvető célként a fenntartható fejlődést és a gazdasági és társadalmi szakadékok szűkítését tűzték ki, ezért a legszegényebb, tehát a legkiszolgáltatottabb rétegek élelemhez, munkához, egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz juttatása olyan alapvető célok, amelyek nélkül ezen emberek önálló lábra állása elképzelhetetlen. Az alábbiakban néhány konkrét példán keresztül mutatjuk be a segélyek felhasználását.

Szomáliában az ENSZ Fejlesztési Programja (United Nations Development Program, UNDP) és egy helyi segélyszervezet összefogásában született meg az a kezdeményezés, amelynek keretén belül egyenként 75 dollár értékű baromfit és ketreceket adtak 60 nőnek, így nyújtva lehetőséget nekik az önálló gazdálkodáshoz. Fontos megjegyezni, hogy ezek a nők menekülttáborban élnek, amik a nevükkel ellentétben akár évtizedekig is családok otthonául szolgálnak. Itt kénytelen számos nő újrakezdeni az életét, gyakran férj nélkül, egyedüli családfenntartóként. Ebben a programban vett részt Rahma, egy négy gyermekét egyedül nevelő családanya is. A kezdeti segítség után mára már megtöbbszörözte tyúkjai számát és tojásokat árul a helyi piacon, napi 1,5-2 dollárt keresve, ezzel biztosítva szűkös megélhetését.

Ghánában a „Világ Kenyere” (Bread of the World) szervezet hozott létre egy ún. élelmiszerbankot, amely mezőgazdasági termények piacra dobását szabályozza olyan módon, hogy a lehető legkevesebb felesleg vesszen kárba a konkurenciaharc következtében. Ugyanennek a szervezetnek sikerült elérnie, hogy a programban résztvevő gazdák személyesen adják el terményeiket, a lehető legmagasabb áron, kizárva a közvetítőket. A kezdeményezés sikerét támasztja alá az a tény, hogy mára 13 hasonló élelmiszerbank nőtte ki magát Ghánában.

Harmadik példánk jól illusztrálja, hogy néha tárgyi segítségek is sorsfordítóak lehetnek. Ali Abu Ali (50) és családja Szudánban, egy Arbaat környéki kis faluban él. Egész életében halászattal foglalkozott, 2004 során azonban nem maradt pénzük elhasználódott eszközeik pótlására, újak vásárlására. Végső elkeseredettségükben facsónakokat eszkábáltak és azokon kievezve próbáltak a partközeli vizekben kisebb halakat fogni, de csak kevés sikerrel jártak, megesett, hogy este üres kézzel tértek haza. Ali és faluja életében fordulópontot jelent, amikor a Helyreállítás és Rehabilitáció Program (Recovery and Rehabilitation Program, RRP) három modern halászcsónakot bocsájtott rendelkezésükre. „Ezek olyan halfajták, amiket csak mélyvízben találni meg” – meséli Ali, miközben vagy egy tucat különböző halra mutat. „Korábban a kis facsónakok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak a hullámoknak. Az RRP hajóival azonban akár napokra kimehetünk a nyílt tengerre”.

A fent említett példák egytől egyig azt mutatják be, hogyan próbálják meg a lakosságot önállósítani és hosszútávon a segélyektől függetleníteni.

Felemás sikerek

Az előző előremutató példák közel sem jelentenek egységes előrelépést. Az elmúlt hónapok során Szomáliában kialakult humanitárius válsághelyzet emlékeztet, az elért eredmények ellenére sok még a megoldandó probléma. A kiszolgáltatott emberek, különösképpen a gyermekek sebezhetősége nem csökkent.

A szegénység felszámolása minden esetben a gyermekeknél kezdődik. A szegénység pedig nem pusztán az élelem hiányát jelenti, hanem egyidejűleg megnöveli a betegségek terjedésének, a fegyveres konfliktusok kialakulásának, az aluliskolázottságnak és végül, de nem utolsó sorban az éhínség kockázatát. Jelenleg a Szomáliából menekülttáborokba érkező emberek 80 százaléka gyermek, akik közül sokuk alultápláltságban szenved. Ez a magas arány több tényezőre vezethető vissza. Gyakran csak az anya kel útra gyermekeivel, és próbál eljutni egy menekülttáborba a család férfitagjait hátrahagyva, akik a megmaradt értékeket, állatokat őrzik. Előfordul azonban olyan eset is, amikor egyszerűen nem biztonságos férfiaknak útra kelni, mivel nagy a veszélye, hogy fegyveres csoportok foglyul ejtik őket. A táborokban letelepedve a családoknak évekre, akár évtizedekre kell berendezkedniük. Később sokszor akkor is inkább tárborokban maradnak, amikor már a körülmények adottak lennének a szülőföldre való visszatéréshez, mivel a táborokban biztosítanak alapfokú oktatást és egészségügyi ellátást. Utóbbi példából is látható, hogy a nyolc cél szorosan összefügg egymással. Éppen ezért jelentene előremutató lépést, ha az adott kormányok összehangoltan cselekednének a helyi szervezetekkel. Ez bizony nem minden esetben fémjelzi az ENSZ-programot.

Előjelzések 2015-re

Az ENSZ 2011-es beszámolójából immár világosan látszik, hogy 2015-re a szubszaharai régió nem fogja tudni elérni a 2000-ben lefektetett célkitűzéseket. Afrika számára a Millenniumi Fejlesztési Célok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az UNICEF beszámolója szerint a régióban még mindig 204 millió ember szenved az éhségtől, és ez a szám az utóbbi hónapokban a szomáliai természeti csapás következtében vélhetően drasztikusan emelkedett.

Ghána és a Kongói Demokratikus Köztársaság példája jól illusztrálja, hogy mennyire viszonylagos egy-egy ország sikere vagy éppen kudarca ugyanarra az időszakra viszonyítva. Míg Ghánában 1990 és 2004 között 75 százalékkal sikerült visszaszorítani az éhező emberek számát, ugyanekkor Kongóban szinte megduplázódott az alultápláltak aránya.

A felemás sikerek ellenére nem könyvelhetjük el teljes kudarcként az első pontban megfogalmazott kihívásokat. Az adatok tanúsága szerint ha lassú is a fejlődés útja, de történt javulás az elmúlt évtized során. Így például a mélyszegénység 7 százalékkal csökkent, Afrika ezen régiójában az öt év alatti alultáplált gyermekek száma pedig 5 százalékkal esett vissza (az adatok a szomáliai éhínség kitörése előtt lettek közzétéve). Továbbá tagadhatatlan érdem, hogy a Millenniumi Fejlesztési Célok keretében az ENSZ tagállamok együttesen fogalmazták meg átfogó humanitárius céljaikat. „Nem szabad csalódást okoznunk azon emberek milliárdjainak, akik a nemzetközi közösségtől a Millenniumi Fejlesztési Célok valóra váltását várják egy jobb világ reményében” – nyilatkozta Ban Ki-mún ENSZ főtitkár. 

A sorozat következő részében a második célkitűzés, az oktatás témáját járjuk körül.

Mód Melinda

Felkapott hírek

Friss hírek

Feszült a helyzet Ukrajnában, aggódik a G7

A világ hét legfejlettebb iparú országának külügyminiszterei és Josep Borrell, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn közös állásfoglalásban fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy Oroszország jelentős haderőt vont össze az ukrán határ mentén és az általa önkényesen elcsatolt Krím-félszigeten.

Read More »

Országos járványügyi szabályozásra váltana Németország

A szövetségi kormány várhatóan kedden, egy rendkívüli ülésen fogadja el és terjeszti a törvényhozás elé az új rendszert leíró jogszabályt. A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvényt módosító javaslat révén a széttartó, tartományonként változó szabályozás helyébe országosan egységes előírások kerülnek.

Read More »