Szorul a hurok Szíria körül

Az arab tavasz kirobbanása óta egyre kisebb a közel-keleti állam diplomáciai mozgástere. Az országban kialakult kaotikus állapot aggasztja a nemzetközi közösséget, a világsajtót naponta járják be hírek fegyvertelen civilek letartóztatásáról és haláláról, továbbá a fogvatartottak embertelen körülményeiről és kínzásáról.

A nép egyre növekvő elégedetlensége, a véres összecsapások és a reformok hiánya a befolyásos politikai aktorokat határozottabb fellépésre késztette a szír rezsim ellen. Az Európai Unió által elrendelt olajembargó súlyos károkat okozhat az állam gazdaságának, többen ettől remélik az elnök, Bashar Al-Assad meghátrálását és az első lépéseket egy demokratikusabb rendszer irányába. A Nemzetközi Energia Ügynökség adatai szerint Szíria jövedelmének egyharmada származik szénhidrogének exportjából és ennek legnagyobb része Európába kerül. Ban Ki Mun ENSZ főtitkár hétfőn kifejtette, hogy a szír vezetésnek egyértelmű és határozott lépéseket kell tennie a béke érdekében, mielőtt „túl késő lesz”, ezután felszólította a tagállamokat, hogy hozzájárulásukkal és további intézkedésekkel mozdítsák elő a helyzet rendezését.

A napokban újabb kellemetlen meglepetés érte a szír rezsimet, egyik legnagyobb közel-keleti szövetségese, Irán szólította fel az együttműködésre és reformok bevezetésére. Az iráni elnök, Ahmadinezsád nyilatkozatára nem számított a nemzetközi közösség, Teheránt többször vádolták meg azzal, hogy pénzügyi segítséget nyújt a szír vezetésnek a felkelések leveréséhez. Minden bizonnyal Irán ezzel a fordulattal próbál javítani diplomáciai helyzetén. 

Horváth Hajnalka

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »