Egyre erősebb a venezuelai-orosz barátság

Venezuela és Oroszország megerősítette együttműködését, miután három bilaterális egyezményt írtak alá a két ország külügyminisztereinek találkozóját követően. Nicolás Maduro és Szergej Lavrov a kultúra és tudomány fejlesztése mellett megállapodott államaik jövőbeni kooperációjának erősítésében is.

Utóbbi érdekében elfogadtak egy három évre (2011-2014) szóló konzultációs menetrendet. Orosz oldalról Lavrov örömmel konstatálta, hogy a tárgyalások eredményesen zajlottak, valamint hangsúlyozta, hogy a két kormány nemzetközi események kapcsán kialakított álláspontja megegyezik.

Az együttműködés kiterjed a fentieken kívül a kereskedelem, gazdaság, közlekedés, energia, mezőgazdaság és pénzügy területeire is, hiszen –nyilatkozta Lavrov- Oroszországnak érdeke, hogy a latin-amerikai régió egy új stabil pont legyen a világ politikai-gazdasági térképén.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »