Bombatámadás érte a nigériai ENSZ-székházat

Legalább 19 ember vesztette életét Nigériában egy bombarobbanás során, melyet vélhetően iszlamista öngyilkos merénylő követett el. A detonációra a fővárosban, Abudzsában található ENSZ-székháznál került sor, miután egy gépjármű keresztülhajtott az irodaház biztonsági kapuin, majd nekiütközött az épületnek és felrobbant. Az ENSZ főtitkára, Ban Ki-mún nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy mélyen fájlalja, hogy a támadás azok ellen irányult, akik arra szentelték életüket, hogy odaadóan segítsenek másokon.

A merényletet feltehetően a Boko Haram nevű iszlamista terrorcsoport követte el, bár ezt még a szombaton a helyszínre látogató elnök, Goodluck Jonathan sem erősítette meg. Azt viszont biztosan kijelentette, hogy valamely radikális iszlamista szekta tagjai állnak a háttérben. Az államfő elmondta, hogy egész Nigériát sokkolták az események, illetve hogy az ENSZ-szel, valamint a világ vezető hatalmaival keményen fognak dolgozni a terrorizmus visszaszorításáért.

Szintén elítélte a bombatámadást Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. Sajtótájékoztatóján elmondta: „Nigéria és egyben a nemzetközi köztisztviselők ellen elkövetett merénylet annak az ideológiának a csődjét bizonyítja, mely elvezetett ehhez a szörnyű akcióhoz.” Majd hozzátette: „az Egyesült Államok erősen támogatja az Egyesült Nemzetek munkáját és annak tartós kapcsolatát a nigériai emberekkel, egy köteléket, mely ezzel a szörnyű tettel csak szorosabbá vált.”

Györe Adrienn

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »