Megrongálták a szabadkai Tanítóképző épületét

Csütörtökre virradóra öt ismeretlen fiatal megrongálta a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületét. A csuklyát viselő fiatalok hajnali fél három környékén szerb nyelven, óriási cirill betűkkel a következőt írták fel az épület Strossmayer utca felőli homlokzatára: „U našim venama teče plava krv – 1989” („Ereinkben kék vér folyik – 1989”).

A biztonsági kamera felvételei alapján a tettesek 10 percig tartózkodtak a színhelyen. A feliratból arra lehet következtetni, hogy az elkövetők a Spartacus szurkolói, a szabadkai Blue Marines szurkolócsoport ugyanis 1989-ben alakult meg, a labdarúgóklub színe kék-fehér, a szurkolói pedig falfirkák kékek. A kar feljelentést tett a rendőrségen. A biztonsági kamera felvételét a szabadkai belügyi titkárság bekérte elemzésre, a rendőrség elvégezte a helyszínelést és ismeretlen tettesek ellen indított eljárást.

„Mélységesen elítéljük a történteket, valamint elítélünk minden erőszakot és nemzeti kilengést, bárkitől jöjjön is. Nem szolgálja sem a saját nemzetét, sem bennünket az ügy. Mi csupán dolgozni szeretnénk, és tovább építenénk az országot” – nyilatkozta lapunknak dr. Káich Katalin, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja.

Szabadkán az elmúlt időben megszaporodtak a rongálások, falfirkák csúfítják szinte az egész belvárost. Mint ismeretes, legutóbb ismeretlen tettesek megrongálták a szabadkai származású olimpiai érmesek tiszteletére emelt emlékművet, valamint az alig egy hete felavatott, aratót ábrázoló szobrot is. A vandálok az idén 4,5 millió dinárnyi kárt okoztak a városnak.

Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »