Nem marad el a marosvásárhelyi tiltakozás

Vállalja a hatóságokkal vívott csatát a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), amely a rendőrségi tiltás és polgármesteri fenyegetőzés ellenére megszervezi a csütörtök estére tervezett főtéri körmenetet Marosvásárhelyen.

A tervek szerint az imával egybekötött tiltakozó akciót azonos időpontban, Marosvásárhelyen kívül, Európa tizenkét fővárosában szerveznék meg, köztük Budapesten is. A többnyire egyetemi tanárokat tömörítő civil szervezet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar pedagógusait és diákjait ért sorozatos diszkriminációra kívánja felhívni a közvélemény figyelmét. A RMOGYKE elsősorban az egyetem román többségű szenátusának a magyar tagozat megalakulása ellen irányuló akciója miatt tiltakozik.

Az augusztus 11-ei körmenet szervezését a RMOGYKE időben, július 15-én írásban jelezte. A városháza keretében működő, többnyire rendőrökből és csendőrökből álló, az elmúlt csütörtökön összeült illetékes bizottság azonban nem engedélyezte az akciót. Mind Valentin Bretfelean bizottsági elnök, mind Dorin Florea polgármester a magyarok jogainak tiszteletben tartására hivatkozott, mondván, egy ilyen típusú körmenet csak szítaná az etnikai feszültségeket.

Hivatalosan a városháza formai hibákra hivatkozva utasította el az engedély kibocsátását. A bizottság szerint a RMOGYKE lényegében nem is folyamodott engedélyért, beadványában egyszerűen bejelentette szándékát. „A levelünkhöz csatolt 1991/60-as gyülekezési jogról szóló törvény kimondja, hogy 48 órával előbb bejelentést kell tenni a gyülekezésről. Annak ellenére, hogy az első beadványunk is megfelelt a jogi követelményeknek, nem ellenkeztünk, eleget tettünk a kérésüknek, és másodjára is beadtuk a kérelmet a tiltakozással egybekötött körmenet engedélyeztetésére. Éljünk jogainkkal, gyógyuljunk ki azon félelmünkből, hogy a városunk főterén, az évezredes szülőföldünkön nekünk, a magyaroknak tilos kifejeznünk akaratunkat” – áll a szervezet szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára a Krónikának kifejtette, hogy függetlenül az önkormányzat álláspontjától, sor kerül a főtéri körmenetre. „Senki nem szólhat bele, hogy a város magyarsága, a nemzet történelmét képező főtéren, a Kultúrpalota, a volt és jelenlegi városháza előtt nyilvánítsa ki tiltakozását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen folyó diszkrimináció ellen” – mondta a főszervező, aki szerint sem egy polgármester, sem egy helyi rendőr és cinkosai nem foszthatják meg az erdélyi magyarságot a gyülekezéshez való jogtól és a szólásszabadságtól.

Egyébként Ádám Valériánnak az a véleménye, hogy a hatóságok végül mégiscsak engedélyezik a körmenetet. Véleménye szerint a városháza csak azért húzza az időt, hogy fékezze a szervezési munkát, így akadályozva nagyobb tömeg jmegjelenését a városközpontban. A RMOGYKE azonban nem hátrált meg, és még a múlt hét végén hozzálátott a szervezéshez.

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai, valamint az egyetem Vásárhelyen vakációzó hallgatói a város legtöbb postaládájába már eljuttatták a körmenetre való meghívás, de közösségi portálokon is terjed a hír. „Ha találkoznak román nemzetiségű szomszédokkal, munkatársakkal bátran hívják föl a figyelmüket, hogy a magyarság követelései nem a románság ellen irányulnak. (…) Ma a románságnak kötelessége felismerni az ősi lakosság által tanúsított befogadó magatartást, és ennek tiszteletében megteremteni az egyenjogúságot” – áll a felhívásban.

A RMOGYKE közlése szerint mivel az egyházak képviselői csak a rendezvény engedélyezése esetén hajlandók részt venni a tiltakozó megmozduláson, városházi jóváhagyás hiányában ezt a vártemplom udvarán tartják meg, szükség esetén a szervezők mindenkit odairányítanak majd a főtérről.

Krónika

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »