Cameron a „kemény kéz” politikáját ígéri

A randalírozók négy nappal ezelőtt vették birtokba London és további számos brit nagyváros utcáit. A zavargások egy rendőri intézkedés közben lelőtt fiatalember, Mark Duggan ügyében rendezett tüntetésből indultak, bár a mostani eseményeknek sokak szerint már semmi kapcsolatuk nincsen a tottenhami esettel. David Cameron legfrissebb nyilatkozatában kijelenti, minden szükséges eszközt engedélyez a hatóságok számára. Most az a legfőbb kérdés, hogy vajon sikerülhet-e a rendőrségnek leküzdeni ezt a kiugró bűnözési hullámot?

A harmadik éjjel

Folyamatos készenlétben vannak a rendőrök Nagy-Britannia-szerte, amióta egy, a rendőrök által letartóztatása közben lelőtt fiatalért szervezett tüntetésből országos méretűre nőtt zavargások alakultak ki.

A hétfő éjjeli események során több negyedben folyt vandalizmus és fosztogatás, kiemelve Croydont, ahol a legsúlyosabb károk keletkeztek, emellett itt volt a zavargások első halálos áldozata is. Számtalan épületet lobbantottak lángra a gyújtogatók, a tűzoltóság szóvivője szerint a hétfői volt a szolgálat eddigi legmozgalmasabb napja.

London mellett rendbontások voltak tapasztalhatóak Birmingham, Nottingham, Bristol és Liverpool területén is.

Egy amatőr felvétel a croydoni bútorbolt tüzéről:

Cameron: „meg fogjátok tapasztalni a törvény valódi erejét”

Kedden délelőtt a nyaralását megszakító David Cameron a válságkezelő bizottság (COBRA) ülése után beszédet tartott a miniszterelnök hivatalos rezidenciája, a Downing Street 10. előtt.

Ebben mélységesen elítélte az addigi eseményeket, valamint kifejezte támogatását a „törvénytisztelő állampolgárok” mellett. Cameron kijelentette, hogy 16 ezer rendőr fog szerdára virradó éjjel állomásozni Londonban, a

londoni rendőrség mellett az ország minden területéről rendelnek erősítéseket a brit fővárosba. Az Alsóház tagjait pedig csütörtökre rendkívüli ülésre hívta össze. Kiemelendőek beszédének záró szavai, amelyeket a randalírozókhoz címzett:

Meg fogjátok tapasztalni a törvény valódi erejét. És ha elég idősek vagytok ahhoz, hogy elkövessétek ezeket a bűncselekményeket, elég idősek vagytok ahhoz, hogy szembesüljetek a büntetéssel is. Nemcsak mások életét, nemcsak a saját közösségeiteket teszitek tönkre, hanem nagy eséllyel a saját életeteket is.

A negyedik éjjel

Kedd este ennek ellenére vidéken folytatódtak a zavargások, Londonban – ahol a rendőröket nagy számban vezényelték az utcákra – viszonylagos nyugalom honolt. A brit főváros legnagyobb részén az emberek előre felkészültek egy esetleges negyedik éjjelre. Az üzletek korábban bezártak, a busz- és vasútvonalakon felfüggesztették a közlekedést. A főbb események ezen az éjszakán West Midlands régióban voltak, főként Manchesterben, Birminghamben, Nottinghamben és Liverpoolban.

Manchesterben egy boltot gyújottak fel, Birmingham környékén több üzletet és bevásárlóközpontot támadtak meg a fosztogatók. Nottinghamben három rendőrségi épületet támadtak meg, egyre pedig Molotov-koktélt dobtak. Az eset kapcsán 90 embert vettek őrizetbe.

Az események kezdete óta a BBC adatai szerint 685 embert tartóztattak le a zavargások kapcsán Londonban, és további 229 embert West Midlands régióban. 111 rendőrtiszt sérült meg az eddigiek során, miután a rendbontók üvegekkel, fadarabokkal, téglákkal támadtak rájuk, sőt olyan eset is akadt, amikor autóval hajtottak a rendőröknek.

Cameron: a rendőrség minden szükséges eszközt megkap a megmozdulások elfojtásához

Cameron szerda délelőtt a válságkezelő bizottság újabb ülését követően – ahol a negyedik éjjel zavargásaira adandó válaszokat vitatták meg – ismét sajtótájékoztatót tartott. Kijelentette, „ez a folytatódó erőszak egyszerűen elfogadhatatlan, meg kell állítani. Országunkban ezt nem fogjuk szó nélkül tűrni, nem engedhetjük, hogy a félelem uralkodjon el az utcákon.”

Gyakorlatilag a „kemény kéz” politikáját meghirdetve kijelentette, hogy minden eshetőségre felkészülnek, minden szükséges eszközt megkap a rendőrség a rendbontások felszámolására. 

A rendőrség már korábban engedélyt kapott gumilövedékek alkalmazására, mostantól pedig az értesítéstől számított 24 órán belül vízágyúkat is biztosítanak az érintett hatóságoknak. 

Cameron beszéde végén úgy fogalmazott:  „A felelősségtudat teljes hiánya uralkodott el társadalmunk bizonyos részeiben. Ezek az emberek megengedik maguknak, hogy azt higgyék, a világ tartozik nekik valamivel, hogy nekik jogaik vannak, ám kötelezettségeik nincsenek, és hogy a cselekedeteiknek nincsenek következményei. Nos, vannak következményei.”

Gömöri Roland

Friss hírek