Szudánba látogatott a kínai külügyminiszter

Szudánba érkezett a kínai külügyminiszter, Yang Jiechi. Kína a khartúmi kormány legfőbb szövetségesének számít, és ez az első magas szintű találkozó a két ország között, amióta Dél-Szudán függetlenedett. Jiechi a mai napon Khartúmot elhagyva Dél-Szudánba érkezik.

A kínai fél mindig is Szudán és jelenlegi vezetője, Omar Bashir legnagyobb támogatója volt, olyannyira, hogy a szudáni kormány Dárfúrban elkövetett háborús bűnei feletti igazságszolgáltatás ellen is tiltakozott. A kínai vállaltoknak óriási szerepük van Szudán olajkitermelésében, ugyanakkor a szudáni olaj több, mint felének Kína a legnagyobb felvevőpiaca. Ezek után érthető, hogy sokan feszülten figyelik a kínai külügyminiszter minden lépését Szudánban, sokan ugyanis attól tartanak, hogy Kína lojalitása és pártfogása esetleg dél felé tolódik el.

Khartúmnak és Dzsubának még mindig nem sikerült megegyeznie az olajszállítási költségekben, illetve a bevételek elosztásában. Az olajtartalékok háromnegyede Dél-Szudánban található, viszont saját kikötők és határon átnyúló olajvezetékek hiányában Szudán nélkül nem képes hasznot húzni az olajból.

A két ország vitája feltehetően még tovább gyűrűzik, miután Szudán pár nappal ezelőtt a déliek 600 ezer hordónyi olajszállítmányát blokkolta. Khartúm úgy nyilatkozott, minderre azért került sor, mert Dzsuba ezúttal nem akarta kifizetni a vezetékek és finomítók használatáért neki járó hordónként 32 dolláros díjat. A két ország most az Afrikai Unióhoz fordult ügyük elbírálásért.

Györe Adrienn

Friss hírek