Nyereséges a magyar érdekeltségű INA

Az INA-csoport 1,9 milliárd kuna (egy kuna 36,31 forint) nettó nyereséget könyvelt el az első félévben, szemben a tavalyi év első hat hónapjának 108 millió kunás veszteségével – közölte a részben a magyar MOL tulajdonában lévő horvát olajcég szombaton.

A cégcsoport 2011 első hat hónapjában több mint négy milliárd kunás kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredményt (EBITDA) ért el, 87 százalékkal magasabb összeget a 2010 első félévének adatához képest. Adó előtti nyeresége több mint a kétszeresére emelkedett és így meghaladta a 2,5 milliárd kunát. A jelentősen javított eredményt a cég a legfontosabb üzletágakban végrehajtott stratégiai beruházásokkal és a javuló külső üzleti környezettel indokolta.

A közlemény idézi Áldott Zoltánt, a társaság igazgatóságának elnökét, aki azt mondta: az előző üzleti év stabilizációja után a hatékonyság javítására és új befektetési területekre koncentrál az INA. Kulcsfontosságúak a szíriai és az észak-adriai, valamint a horvátországi szárazföldi területeken folyó kutatási-termelési projektek, az olajfinomítók modernizációja, 2011 végéig pedig mintegy 50 töltőállomás felújítását is elvégzik.

Kitekintő/MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »