Botrány a bolíviai bíróválasztás körül

A bolíviai bíróválasztás egy valóságos népszavazásba fordulhat át, melynek során az állampolgárok magáról az elnökről, Evo Moralesről és a kormányzásról mondanak véleményt. Nagy a tét, hiszen fordulhat a kocka és Morales vereséget szenvedhet, először, mióta 2005-ben az ország élére került. Hatalmát azóta több ízben megerősítette: regionális választásokon és népszavazásokon egyaránt. Az ellenzék azonban most kemény kampányba kezdett, arra buzdítva a választókat, hogy érvénytelen voksukkal szabotálják a bíróválasztást.

Támadják Moralest egyfelől azért, mert –véleményük szerint- a hatalom minden létező formáját meg kívánja kaparintani, másfelől egy “már lejátszott meccs” eredményéről kérdezik meg a népet. “Arról kéne szavaznunk, hogy kéket választunk, vagy inkább kéket” – hangoztatja az ellenzék, utalva arra, hogy a listán Morales emberei szerepelnek. Az ellenzék által a kormány meghosszabbított kezének tartott alkotmánybíróság közben bejelentette, hogy szankciót fontolgat azokkal szemben, akik érvénytelen szavazatukkal bojkottálják a választást.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »