„Nanoszendvicset” gyártottak Amerikában

Grafén és ón rétegekből hoztak létre nanoméretű rétegzett szerkezetet az amerikai Berkeley laboratórium kutatói, akik „szendvicsüket” nagy kapacitású energiatárolónak szánják – olvasható a Lawrence Berkeley Laboratory hírközpontjában.

A lehelet könnyű kompozitanyagot lítiumion-akkumulátorokban használhatják majd fel.

 Az elektromos járművekhez minél könnyebb akkumulátorokra van szükség, amelyeket gyorsan fel lehet tölteni és számos ciklusokon keresztül megtartják töltési kapacitásukat. Yuegang Zhang kutatásvezető szerint a kifejlesztett nanoszerkezet éppen erre lesz alkalmas.

A grafén egyetlen atom vastagságú grafitréteg, amelyben a szénatomok hatszögletű, méhsejtekre hasonlító rácsban foglalnak helyet. Az anyag különlegessége, hogy átlátszósága mellett annyira tömör, hogy a legkisebb gázatom se képes áthatolni rajta, az elektromosságot pedig csaknem olyan jól vezeti, mint a réz.

A kompozitanyag előállítása során a szinte kétdimenziós grafénra vékony filmrétegként ónt vittek fel, majd újra grafén és megint ón következett. Ezt a több emeletes szendvicset aztán 300 Celsius fokra hevítették, és beleolvasztották az ónt a grafén kristályrácsába. A hőkezelés hatására aprócska oszlopok alakultak ki az ónból a szendvicsszerkezetben.

Eredményeiket ismertető tanulmányukat az Energy and Environmental Science című szakfolyóiratban tették közzé a kutatók.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »