Amerikai lobbi egy pakisztáni orvosért

A pakisztáni-amerikai kapcsolatok egy újabb fejezetéhez érkeztünk, a hét folyamán kiszivárogtatott fejlemények kapcsán. Kiderült, hogy a CIA egy pakisztáni orvos részvételével hamis oltások keretében próbált DNS mintákat szerezni a bin Laden család tagjaitól. Afridi orvos azóta börtönben várja ítéletét idegen hatalmat kiszolgáló kémtevékenységért. Az USA kiszabadítását kéri, amit eddig Pakisztán kategórikusan visszautasított. Eddig. Most ugyanis engedni látszanak Iszlámábádban. Lehet, hogy hosszú idő után pozitív fordulatot vesz a két ország kapcsolata?

A The Guardian beszámolójából kiderült, a CIA egy nem mindennapi tervvel próbálta elkapni Oszama bin Ladent. Még márciusban egy helyi orvos segítségével hamis oltásokat szerveztek Abbottábád faluban – ahol bin Laden feltételezhetően tartózkodott – hogy ezáltal DNS mintákat szerezzenek a család ott tartózkodó tagjaitól. A CIA által kiválasztott orvos, azóta egy pakisztáni börtönben van idegen hatalmat szolgáló kémtevékenységért.

Az ötlet onnan származott, hogy az amerikai titkosszolgálat birtokába jutott bin Laden 2010-ben Bostonban elhunyt testvérének DNS-e. Így a meglévő mintát összehasonlítva bin Laden feltételezett lakhelyén élőkével kiderül, hogy valóban a terrorista családja él-e ott. Márciusban a CIA kiválasztott magának egy Shakil Afridi nevű pakisztáni orvost a Khyber-hágó környékéről. A doktor némi készpénz ellenében, helyi egészségügyi munkásokat szervezett be az oltási programba, anélkül, hogy azok a bin Laden kapcsolatról bármit is sejtettek volna, de a családhoz bejárásuk volt egyéb orvosi ellenőrzések végett. Ezután Afridi plakátokon hírdette az ingyenes Hepatitis B elleni oltási szolgáltatást. A procedúra messze nem felelt meg a formális követelményeknek és utólag visszenézve sok „furcsaságot” is tartalmazott. Így például semmi nem magyarázza, hogy miért épp egy khyberi orvos ad oltásokat Abbottábád lakóinak. Arról nem is beszélve, hogy ez egy oltássorozat, ami három egymást meghatározott időközönként követő oltásokból áll. Az oltást a legszegényebb Nawa Shar városában kezdték, de egy hónap múlva már nem adták be a következő dózist, inkább Bilar Town lakói – bin Laden feltételezett lakhelye – lettek a szerencsés páciensek. Az végül nem derült ki, hogy sikerült-e megszerezni a DNS-t vagy sem. Egyes források arról tudósítanak, hogy sikertelen volt. A tudtán kívül CIA ügynökké avanzsált nővér – aki ténylegesen beadta az oltásokat – nem volt hajlandó kommentálni az eseményeket.

A pakisztáni hírszezés (ISI) elég hamar tudomást szerzett Afridi szerepéről, és börtönbe zárták idegen hatalmat szolgáló kémtevékenységért. Érdekes, hogy a CIA-nak több beépített pakisztáni embere is részt vett az akcióban, mégis egyedül az orvost tartják fogva. Az USA aggódik, hogy esetleg kínzásoknak is alávetették, és kéri szabadon bocsátását.

Afridi, mint az amerikai- pakisztáni kapcsolat tükre

Afridit állítólag május végén-június elején fogták el és azonnal börtönbe zárták, a tárgyalás még a mai napig sem kezdődött el. Az USA azzal, hogy az orvos szabadon bocsátása mellett áll ki, csak tovább hűti a már egyébként is fagyos kapcsolatot. Afridi egyébként egy negyvenes évei végén járó családos ember, akire legrosszabb esetben még halálbüntetést is kiróhatnak.

Az ügy kis túlzással a két ország folyamatosan alakuló kapcsolatának szinte minennap változó tükre lett. Az első pakisztáni álláspont egyértelműen elutasított minden könnyítést az orvosra nézve, és árulóként bélyegezte meg. A  napokban viszont váratlan fordulatként Washingtonba utazott a pakisztáni hírszerzés főnöke. Mostani véleménye szerint, ha bebizonyosodik, hogy Afridit félrevezették, és nem tudta tulajdonképpen miben vesz részt az már nem törvénybe ütköző.

Érdekes fordulatokban tehát nincs hiány ha e két ország kapcsolatáról van szó. Néhány napja még a teljes elhidegülés volt valószínű, most meg a pakisztáni álláspont egyre közeledik az amerikaiéhoz: lehet, hogy Afridi mégsem akkora bűnöző, mint hitték Iszlámábádban. Esetleg a 800 millió dolláros katonai segély megvonását nem emészti meg olyan könnyen Pakisztán, mint mutatni szerette volna. Mindenesetre most úgy tűnik, Afridi doktor szolgáltatja a legjobb apropót a tárgyalások folytatására.

Soós Bea

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »