Újra lefasiztáták a magyar EMI-tábort

A háromnapos rendezvény tavaly is nagy vihart kavart. Magyarkanizsán ritkán látott rendőri jelenlét volt tapasztalható, a Kárpátia együttest pedig be sem engedték a határőrök az országba, így fellépésük elmaradt. A tavalyi forgatókönyv vagy annak legalább egy-két fejezete az idén is megismétlődött. Az antifasiszták, ahogyan 2010-ben is, már a rendezvény előtti héten tiltakoztak.

Immár hatodik alkalommal július második hetvégéjén megszervezett tábor körül az Újvidéki Antifasiszta Akció (AFANS) gomolyított felhőket. Az eseménnyel kapcsolatban elítélő közleményt adtak ki, melyben a rendezvényt ultranacionalistának, a magyar fasiszták összejövetelének nevezték, és felszólították az illetékeseket a tábor mielőbbi betiltására. Az AFANS azt állította, hogy a szervezők azzal, hogy a magyar kultúra fesztiváljaként tüntetik fel az eseményt, voltaképpen a rendezvény igazi arculatát leplezik. “Az ott fellépő együttesek, s az ott szóba kerülő témák semmiféle kulturális jellemzőkkel nem rendelkeznek, egyetlen céljuk a faji, vallási és nemzeti gyűlölet szítása” – szögezték le a szervezet képviselői. Mindemellett a közlemény szövege kiemeli, hogy az eseményt a jobboldali magyar kormány finanszírozza a szintén fasisztának nevezett Jobbik Magyarországért Mozgalom nevű párt támogatásával, s felháborodottan közlte, hogy mindezt a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt fontosságú rendezvényként kezeli.

Az antifasiszta véleményre Oláh Róbert, az EMI-tábor szervezője, egyben a Magyar Remény Mozgalom ügyvezető alelnöke, úgy reagált, hogy lehetnek olyan fellépői, együttesei a tábornak, melyek magyar nacionalistáknak nevezhetők, de semmiképp sem nevezhetők nemzeti szocialistáknak, vagy illethetők más hasonló jelzőkkel. Értetlenül állnak az antifasiszták támadó jellegű reakciói előtt, melyek tavaly kezdődtek, noha – mint azt Oláh mondta – előtte négy éven keresztül minden komolyabb gond nélkül folyhatott ez a rendezvény. Oláh cáfolta azokat az állításokat is, melyek szerint a rendezvényt a magyar kormány pénzeli.

A szervezők építő jellegű nemzeti tábornak nevezik az EMI-tábort. Pontosan emiatt támogatja az eseményt a Magyar Nemzeti Tanács is, amelynek Ifjúsági Bizottsága felülvizsgálta a rendezvény programát és támogatását adta.

Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a téma kapcsán elmondta, egyetért a tavalyi fellépő “kizárásával”, de ennek ellenére nem szabad az egészet, az EMI tábort és annak szervezőit eggyé tenni a rendezvény egy-egy elemével. Hangsúlyozta, hogy az EMI-tábor az MNT egyik kiemelt jelentőségű programja. Azonban kijelentette, ha a a jövőben is hasonló fellépők kapnak helyet a programban, ha hasonló irányba fordul el a rendezvény, illetve ha megismétlődik a számukra elfogadhatatlan értékek promóciója, akkor felülbírálják határozatukat.

A délvidéki EMI-tábort nagyobb számú rendőr felügyelte, de nem volt szükség a rendőrség beavatkozására, mert sem verekedés, sem másmilyen rendbontás nem volt. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt intézőbizottsága közleményt adott ki, amelyben elutasítja az Újvidéki Antifasiszta Akció (AFANS) immár ismétlődő közleményében foglaltakat, amelyek szerint az Egyesült Magyar Ifjúság magyarkanizsai táborát rendre ultranacionalistának és a magyar fasiszták összejövetelének minősíti.

Magyar Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »