Kerékpáron az autonómiáért

Több mint kétszázan 240 kilométert készülnek megtenni négy nap alatt jövő héten a székelyföldi autonómia érdekében.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezését minden magyar politikai szervezet felkarolta, és több tucatra tehető az akciót támogató civil szervezetek, vállalkozások száma. A kezdeményezők szerint a biciklitúra hasonlítható az autonómiaharchoz, akadályokkal, buktatókkal teli, nehézségekkel kell megbirkózniuk azoknak, akik vállalják, de egyik és másik esetben is bizonyíthatják, nem szállnak ki a versenyből, nem választják a könnyebb utat, hanem következetesen, kitartóan haladnak a cél felé – hangzott el tegnap, az EMNT háromszéki sajtóértekezletén.

A négynapos háromszéki biciklitúra a Magyar Ifjúsági Tanács öt évvel ezelőtti hasonló, csak nagyobb területi lefedettségű akciója előtt is tisztelegni kíván, de céljai közt szerepel megmutatni a háromszékieknek az akarat és autonómiaigény erejét. Nagy eredménynek tartják a kezdeményezők, hogy a magyar politikai szervezetek mind felkarolták a kerékpárutat (bevallásuk szerint az egyik legtöbb időt, leleményességet igénylő tevékenység volt, hogyan helyezzék el a plakáton a logókat, hogy egyik se érezze másod- vagy többedrangú támogatónak magát), mindenütt polgármesterek fogadják majd a csapatot, és akad, aki megígérte, néhány kilométer erejéig csatlakozik a kerékpározókhoz. „Ez na­gyon fontos, hiszen az autonómia ügyében csak összefogással lehet eredményt elérni. Bizonyítani akartuk azt is, a fontos, nagy célok egybe tudják kovácsolni a különböző nézeteket vallókat” – fejtette ki Bardócz Csaba, a EMNT felső-háromszéki elnöke.

A kerékpározók jövő kedden, július 19-én reggel 9 órakor indulnak Kézdivá­sár­helyről, első nap Felső-Háromszéket barangolják be, majd átkarikáznak Orbai­szék­re, az éjszakát Kovásznán töltik. Más­nap sok fontos megálló (Csomakőrös, Zá­gon, Uzon stb.) beiktatásával Sepsiszent­györgy­re tartanak, ott éjszakáznak, harmadik nap pedig Erdővidékre hajtanak, a Baróti megalvás után Kisbacon, Bibarcfal­va és Mikóújfalu érintésével délutánra tervezik az érkezést a Tusványosi Szabadegye­temre. A szervezők elmondták, az út honismereti túrának is tekinthető, minden településen megnézik a jelentős kulturális, történelmi műemlékeket, esténként a városokban neves szakemberek tartanak előadásokat az autonómiáról, melyre nemcsak a túra résztvevőit, de minden érdeklődőt várnak. Cél­juk az is, hogy az emberekhez közelebb vi­gyék az autonómiát, megértessék velük tartalmát, lényegét, no meg a legfontosabbat: bárki tehet érte valamit, csak rajtunk múlik, hisszük-e, hogy megvalósítható, haj­landóak vagyunk-e vállalni a kisebb-nagyobb áldozatokat.

Az autonómia érdekében tett kerékpárútra mindenkit várnak, egy jól felszerelt bicikli szükséges, elszántság és némi erőnlét. A szervezők ígérik, nem terhelik túl a vállalkozó szelleműeket, gyakoriak lesznek a pihenők, minden településen megállnak.

Háromszék.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »