Suriname: 30 év után ismét hatalmon a diktátor

Volt katona, puccsista és az ország militarista vezetője. Humoros, cinikus és megalkuvást nem tűrő. Az őt ért vádakra -és ellene hozott ítéletekre- csak legyint. 30 évvel a nevéhez köthető “decemberi gyilkosságok” után tavaly ismét Desi Bouterse ülhetett a legkisebb dél-amerikai állam, Suriname elnöki székébe. Visszatérése sokakban kelt aggodalmat, ő azonban a múlt feledtetésén dolgozik. Kitekintő most az egzotikus és alig ismert ország régi-új vezetőjének első hivatalban töltött évét vizsgálja.

Mit kell tudni Desi Bouterse-ről?

Abszurd koalíció és „családias légkör” – az elnök első intézkedései

Felmerülhet a kérdés, hogy az Interpol által körözött Desi Bouterse, aki örülhet, hogy kiadatási egyezmény hiányában nem került holland kézre, hogyan lesz 30 év múlva ismét elnök. A válasz, mint oly sokszor, a fennálló rossz gazdasági helyzetben rejlik. A súlyos gazdasági válságot, amiben az ország 2010-ben találta magát, a nép a kormányzó párt és a hivatalban lévő elnök tevékenységének tulajdonította, így Bouterse elérkezettnek látta az időt, hogy elindítsa kampányát. Nagy számú támogatóra talált a fiatalok körében, akiknek nem él az emlékezetében a közel egy emberöltővel ezelőtti puccs és a “decemberi gyilkosságok”. Beiktatásakor a múlt elfeledését kérte a néptől, ellenzőit pedig a konstruktív együttműködés jegyében megbékülésre hívta. Szándéka abszurd eredményhez vezetett. Koalícióra lépett a korábban ellene harcoló gerillával, Ronnie Brunswijkkel, aki mára szintén az egyik legvagyonosabb emberré nőtte ki magát. Bouterse-hez hasonlóan “őt is várják” holland börtönökben, ugyanúgy drogcsempészésért.

Bouterse nem bízza a véletlenre, hogy ki kerül fontos állami intézmények élére. Fiát, az illegális fegyver- és kábítószer-szervezet vezetése miatt szintén elítélt Dinót tette meg a terrorelhárítás vezetőjének. A “decemberi gyilkosságok” perben szereplő vádlott-társát francia nagykövetté nevezte, míg felesége “first ladyként” végzett munkájáért havi 4000 dollárt kap, közpénzből. Sokan attól tartanak, hogy a most 67 éves Bouterse visszatérése magával hozza a korábban tapasztalt erkölcstelen légkört és a kis ország -ahogy az jellemző volt a 80-as években- ismét kitárja kapuit a korábbi “üzlettársak”, a drogkartellek előtt. Az elnök támogatói egyszerűen úgy reagálnak a vezetőjüket ért vádakra, hogy “neks no fout”, ami annyit tesz: nem számít.

Jószomszédi viszony, harag az „anyaországgal”

Közvetlenül beiktatása után a szomszédos Guyanába látogatott, hogy a két országot elválasztó folyóra építendő hídról tárgyaljon, amely megkönnyítené az import- és exportforgalmat Suriname és Guyana között.

A korábbi anyaország, Hollandia, Bouterse újbóli hatalomra kerülésekor azonnal kinyilvánította, hogy nemkívánatos személynek tekinti, mivel az ellene kiszabott büntetést nem töltötte le. Hollandia “kizárólag a feltétlenül szükséges mértékig tart fenn kapcsolatot” a suriname-i elnökkel – fogalmazott az ország külügyminisztere. A korábbi gyarmattartó azonban nem zárkózik el a teljes együttműködéstől, korábban vállalt kötelezettségeit teljesíti, valamint fenntartja diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatait. Ígéretet tettek továbbá, hogy a suriname-i kormányt azok döntései alapján ítéli meg, gyakorlatilag fátylat borítva a múltra.

Az USA figyelmeztette Bouterse-t, hogy amennyiben jó kapcsolatot kíván ápolni az Egyesült Államokkal, tiszteletben kell tartania a demokrácia alapelveit és az emberi jogokat. A karibi térség meglepetésére a 2010-es ENSZ Közgyűlés keretében Obama elnök nem fogadta országaik elnökeit, csupán a nemzeteiket tömörítő szervezet (CARICOM) főtitkárát, ami nem tett jót a karibi-amerikai viszonynak.

Elnöksége egy éve alatt Bouterse fogadta már a venezuelai Hugo Chávez és a brazil Dilma Rousseff államfőket is, idén februárban pedig döntése következtében Suriname elismerte Palesztinát mint önálló államot.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »