Markó kivonul a politikai életből

Markó Béla, Románia kormányfő-helyettese szombaton a marosfői nyári egyetemen elmondta, készül arra, hogy „lassan” kivonuljon a politikai életből, mert más hivatása is van, az irodalom, ennek szeretne élni.

Marosfőn Az ifjúság és az Európai Unió elnevezésű nyári egyetemen azt kérdezték Markó Bélától, milyen az élet, miután visszalépett az RMDSZ elnökségéből, amire ő azt válaszolta: „van élet az RMDSZ-en kívül is”.

„Van élet az RMDSZ-en kívül is, van élet az RMDSZ-elnökség után is. Ne gondolják, hogy csak politikai karrier létezik, még ha az szép, és sok elégtétellel is jár” – mondta az RMDSZ volt szövetségi elnöke.

Markó elmondta a fiataloknak, úgy gondolta, esélyt kell adnia az RMDSZ-nek a változásra, akkor is, ha szerinte ez nem jelenti az elfordulást attól az iránytól, amelyet a Szövetség az utóbbi 20 évben követett.

Az RMDSZ leköszönt elnöke dicsérte utódját, Kelemen Hunort, akiről azt mondta, sikeresen állta a sarat az első nagy kihívásban, vagyis a területi átszervezéssel kapcsolatos álláspontja fenntartásában.

„Csak jót mondhatok Kelemen Hunorról, nem kell háromhavonta érdemdiplomával jutalmazni, de, úgy vélem, jól teljesít. Nehéz problémákkal is szembe kellett néznie, a területi átszervezésével, például, ezzel a kihívással megbirkózott, és rendben van” – mondta Markó.

Bár már nem elnöke az RMDSZ-nek – jegyezte meg Markó –, azért még politikus, de „lassan” szeretne kivonulni a politikai életből.

„Meg kell szoknom, hogy nem csak RMDSZ-elnökség van a világon, még politikus vagyok, és el kell mondanom, hogy lassan ki akarok vonulni a politikai életből, mert van más elhivatottságom is, az irodalom, és ennek a hivatásomnak szeretnék élni” – fejtette ki Markó.

Kitekintő / Nyugati Jelen

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »