Kovács Péter: a magyar kormány nem harcol székelyföldért

Ezekben a napokban két téma borzolja a kedélyeket: az egyik az új magyar párt bejegyzése, a másik a megyék átszervezése körüli huzavona. Érdemes egy kicsit alaposabban megvizsgálni, hogy lényegében miről van szó, milyen összefüggések vannak a témák között, illetve ebben a vonatkozásban milyen érdekei vannak az új magyar pártnak.

Mit takargat Tőkés László?

A pártbejegyzéssel kapcsolatosan Tőkés László és társai az elmúlt napokban bebizonyították, hogy nem egy nyitott, megújulást hozó pártot, hanem egy titkos szabadkőműves társaságot hoznak létre. A szlogenek pufogtatásán túl, semmit nem lehet tudni a párt hivatalos programjáról, a támogató aláírások hitelességéről, a finanszírozással kapcsolatosan pedig fél éves titkolózás után történt meg a beismerő vallomás: a pártirodáiként működő demokrácia központok költségeit a magyar adófizetők zsebből állják.

Az új párt kezdeményezői napok óta ködösítenek, kizárólag az RMDSZ-szel foglalkoznak, a politikai kommunikáció szakirodalmában jól ismert stratégiát követik: ha takargatni valód van, akkor a lehető leghangosabban tereld másra a figyelmet! A „botrány” tehát arról szól, hogy két magánszemély (akiknek, nem tagadom, van közük az RMDSZ-hez) arra volt kíváncsi, hogy Tőkés László és társai csalnak a pártbejegyzési folyamat során, vagy nem? Hazudtak, amikor azt állították, hogy a törvényeknek megfelelően gyűjtötték össze az aláírásokat, vagy sem? Telefonkönyvből másolták ki a lelkes „támogatók” adatait, vagy valós aláírásokról van szó? A vita nem a két magánszemélyről kéne szóljon, hanem arról, hogy az új párt vezetői miért ködösítenek!? Mit takargatnak ilyen hevesen? Miért pánikolnak, ha minden rendben van az új párt támogató aláírásai körül? Hogy lehet megújulásról, nyitásról beszélni, ha közben a párt bejegyzése megkérdőjelezhető? Remélem tevékenységükre nem akarják rányomni a csalás bélyegét!?

Miért hallgat Tőkés László?

Nyolc megye létrehozása által, mind Románia, mind a romániai magyarság rosszul járna. Az RMDSZ vezetői napok óta közelharcot vívnak, azon dolgoznak, hogy megakadályozzák a nyolc megyés ötlet alkalmazását: érveket sorolnak fel, alternatívákat ajánlanak, törvénykezdeményezéssel élnek, visszaverik a nacionalista hisztériát. Még a téli álmából felriadt MPP-s vezetés is nyilatkozott: kérik az RMDSZ-t, hogy oldja meg a helyzetet. Tőkés László hallgat. Mélyen hallgat. Vajon miért? Nincs véleménye, vagy szóltak neki, hogy most csend legyen. Megjött az üzenet Budapestről és/vagy Bukarestből, hogy ebbe nem kéne beleszólni? Budapestről azt üzenték, hogy jól jön az új magyar pártnak, ha az RMDSZ-nek nem sikerül érvényesíteni az akaratát? Esetleg azt, hogy „egy úttal” hátha megbukik a kulturális autonómiát szavatoló kisebbségi törvény, és akkor két hétig megint van amivel támadni az RMDSZ-t? Bukarestből az a felszólítás érkezett, hogy ha kell párt, akkor egy mukk se legyen?

Miért nem „harcol” értünk a magyar kormány?

Hosszú hónapok óta folyamatosan azt halljuk, hogy Budapest és Brüsszel majd megoldja a problémáinkat. Azt ismételik nekünk, hogy brüsszeli nyomásra a román kormány, a parlament beadja a derekát, és lesz autonómia, bővül a kisebbségi jogok köre. A médiából az folyik, hogy ilyen jó viszonya soha nem volt a magyar és a román kormányoknak, hogy Orbán Viktor és Traian Băsescu amiben megegyeznek, az meg is valósul, kitartás magyarok, mert Budapest közbenjár az ügyünkben. Na, itt az alkalom, és mégis nagy a csend. Miért nem emeli fel senki a hangját a nyolc megye ügyében? Miért nem mondja el egyetlen kétharmados magyar politikus sem, hogy a magyar közösségek számára a beolvadáshoz vezethet a székelyföldi és a partiumi „magyar” megyék egybeolvasztása olyan megyékkel, amelyekhez gazdasági, szociális, történelmi szempontból semmi közük? Ha Budapest meg tudja oldani a gondjainkat, akkor most mire vár? Tapsra?

Budapest vonatkozásában azonban nem aggódom, hiszen számos pozitív példa is van. Olvasom a minap, hogy ha minden igaz, akkor a magyarországi Szerencsejáték Zrt. 250 millió forint közpénzt ítélt meg egy alapítványnak, amely igaz, hogy a döntés pillanatában nem létezett, de hála Istennek a pénzt négy székelyföldi napilap és egy hírportál megvásárlása által „a határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére fordította”, és nem a Fidesz médiabirodalmának kiépítésére.

kovacspetereu.wordpress.com

Friss hírek