Botrány az IMF új francia elnökjelöltje körül

Az izraeli Stanley Fischer kiesésével élesedik a küzdelem az IMF vezetéséért. Továbbra is az EU jelöltje, a francia Christine Lagarde a nagy esélyes, de egy otthoni bizonytalan kimenetelű ügyészi vizsgálat még keresztülhúzhatja az öreg kontinens számításait. A Lagarde-ügy részletei.

Franciaország legmagasabb jogi intézménye, a „Semmítőszék” (Cour de cassation) május 10-én fordult a Köztársasági Igazságügyi Bírósághoz (Cour de justice de la République – CJR), hogy mint az egyetlen megfelelő jogosítvánnyal rendelkező szervezet, indítson vizsgálatot Christine Lagarde pénzügyminiszter ellen. A politikus az IMF igazgatói székéreért folytatott, az izraeli Stanley Fischer kiszállása után a két jelölt közötti versenyfutás nagy esélyese.

A beadványt jegyző ügyész, Jean-Louis Nadal gyanúja szerint Lagarde hatalommal való visszaélése állhat annak a 2008-ban, a szokásos jogi procedúra megkerülésével, ún. magáneljárás keretében meghozott végzésnek a hátterében, amely 285 millió euró kárpótlás megfizetésére kötelezte az államot egy befolyásos üzletember, Bernard Tapie javára. Az ügyész azt veti az állam képviseletében eljáró Lagarde szemére, hogy elfogadta: a felek közötti magáneljárás keretében szülessék döntés, illetve hogy az állam számára kedvezőtlen ítéletet követően nem fellebbezett.

A CJR eredetileg június 10-re ígért állásfogalást, a héten viszont kiderült: csak július 8-án dől el, látnak-e okot egy Lagarde elleni vizsgálatra. Csakhogy az IMF új vezetőjét addigra már minden bizonnyal kinevezik. Ha Chrisitine Lagarde lesz a befutó, majd rövid idő múlva bűnösnek találják, az Strauss-Kahn szexbotránya után újabb óriási pofont jelentene Franciaország számára, és valószínűleg Európának is le kellene mondania egy időre a Valutaalap vezetéséről. Lagarde ugyanakkor biztos magában, kijelentette, hogy akkor sem vonná vissza a jelentkezését, ha esetleg sor kerülne az eljárásra. A kormányoldalon többen Nadal személyes politikai preferenciájával magyarázzák az ügyet. Tény, hogy Sarkozy-elnök nemrégiben alaposan összekülönbözött a francia jogászokkal.

Egy hosszú, ádáz küzdelem vége?

A kárpótlásra vonatkozó 2008-as döntés egy több mint tíz éven át húzódó ügy végére tett pontot. A francia igazságszolgáltatás minden szintjét megjárt pereskedés ráadásul több szállal kötődik a nagypolitikához és a legfelsőbb francia gazdasági körökhöz, mivel a felperes, Bernard Tapie rövid ideig miniszter volt a kilencvenes évek elején. Épp emiatt, az akkor regnáló Mitterrand-elnök kifejezett kérésére döntött úgy: kiszáll az üzletből, és hatalmas cégbirodalmának kezelését és értékesítését a Crédit Lyonnais (CL) bankra bízza. A CL kezelésébe került többek között az Adidas, amelyet Tapie néhány évvel korábban vett meg jó áron a Dassler-örökösöktől, és hozott vissza a csőd széléről (erre az időszakra esik a cég közismert logóváltása).

A banknak 1993-ra sikerült eladnia a sportszergyártót, mégpedig a Tapie által korábban meghatározott legalacsonyabb, 315 millió eurós összegért. A vevő egyrészt néhány kisrészvényes (köztük 20%-os részesedéssel feltehetőleg a CL-hez kötődő leányvállalatok), másrészt Robert-Louis Dreyfus üzletember. Egy évvel később Dreyfus kizárólagos tulajdonos lett, miután 701 millió eurónak megfelelő összeget fizetett a többi részvényesnek, többek között áttételesen – megintcsak feltehetőleg – az időközben a csőd szélére sodródott, és az állam gyámkodása alá került CL-nek.

Tapie értelmezése szerint a bank az ő érdekeivel szemben lényegében önmagának adta el áron alul az Adidast, hogy azután saját maga számára hatalmas nyereséget könyveljen el. Mivel vagyonkezelő-szerződés esetében a törvény szigorúan tiltja az efféle ügyeskedést, 229 eurónyi kártérítést követelt. A bíróság 1996-ban elsőfokon a bank csődje miatt tulajdonképpen az államot (valójában egy központi irányítás alá tartozó kozorciumot) kötelezte 91,5 millió euró megfizetésére, de az fellebbez a döntés ellen.

2007-ben, miután különféle fellebbezések és hatályon kívül helyezések után továbbra sem született végső ítélet, Bernard Tapie magáneljárást javasolt. Christine Lagarde több minisztériumi munkatárs intése ellenére hozzájárult, hogy így oldják meg az ügyet. Úgy nyilvakozott, hogy a magáneljárás az állam számára is kedvezőbb végeredményt hozhat. 2008-ban aztán megszületik az ismert döntés, amelyet mindkét fél elfogad, Tapie pedig megkapja a 285 milliós csekket.

Bundabotrány, BL-győzelem, börtön

Az ügyhöz szervesen kapcsolódik a felperes, Bernard Tapie egy közismert másik ügye, és személyes drámája. A válságmenedzselésből meggazdagodott üzletember a 80-as évek végén vásárolta meg az akkor gyengélkedő Olympique Marseille futballcsapatot. Sikert sikerre halmozott, több nemzeti bajnokságot és kupát nyert, sőt 1993-ban, azóta is egyedüli francia klubként elhódította a Bajnokok Ligáját.

Ezekben az években indult Tapie politikai karrierje is. Az akkor kormányon lévő szocialisták oldalán szállt ringbe, ’89-ben elhozta az egyik nehéz marseille-i körzetet, és bejutott a Parlamentbe. Mitterrand elnök egyik belső bizalmasa lett, majd 1992 elején – mint már utaltunk rá – miniszteri kinevezést kapott. Kis megszakítással a ciklus végéig, másfél évig miniszterként dolgozott.

Csakhogy közben egy először jelentéktelennek tűnő ügy miatt óriási bajba került. Röviddel az 1993-as BL-győzelem után napvilágot látott, hogy a Milan ellen megvívott müncheni döntő előtt négy nappal, a Valenciennes-Marseille francia bajnoki meccsen valaki lefizette az ellenfél játékosait, nehogy azok sérülést okozzanak a marseille-ieknek. Még Mitterrand-elnök is megszólalt, de nem tudta elsimítani az ügyet. A csapatot kizárták, Tapie-t pedig – váratlan szigorúsággal – egy év letöltendő börtönre ítélték.

A bundabotrány időszakában ráadásul Tapie vagyona helyzete is megrendült. Egy tizennégy órás késéssel leadott hivatalos papír miatt a Tapie vagyonát kezelő CL váratlanul felmondta a kettejük közötti szerződést, a hitelek azonnali megfizetését követelte, majd csődeljárást indított. A procedúra végén a Tapie-vagyon nagy része óriási nyilvánosság előtt árverésre került.

Röviddel ezután Tapie börtönbe vonult, szabadulását követően nem kezdte újra gazdasági, politikai és sportmenedzseri tevékenységét, hanem színésznek és énekesnek állt. (Korábban, még a nyolcvanas években, egy alkalommal Franciaország második legvonzóbbbb férfijának választották Alain Delon mögött). Közben pedig megindította perét a Crédit Lyonnais ellen.