Kétszeresére nőtt az orosz-kínai kereskedelmi forgalom

Bár több szakértő úgy véli, a jövőben Kína valódi fenyegetést jelenthet majd Oroszország számára, a két állam között jelenleg a kapcsolatok rohamos fejlődése figyelhető meg, ami mindkét fél részére nagy előnyökkel járhat. Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettes is kiemelte ezt a folyamatot, amikor szombaton megbeszélést folytatott Liang Kuang-lie kínai védelmi miniszterrel.

Ivanov bejelentette, hogy az orosz-kínai kereskedelmi forgalom 2010-ben a kétszeresére, 60 milliárd dollárnyira emelkedett, és kifejtette, hogy szerinte „jó kilátások vannak az együttműködésre az energiaszektorban, ezen belül is a nukleáris energia terén, valamint a katonai, technológiai és high-tech iparágakban is.”

Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes épp a múlt héten jelentette be, hogy a Gazprom és a Kínai Nemzeti Olajvállalat még június 10-e előtt arra készül, hogy megkössön egy 30 évre szóló szerződést, melynek keretei között évente 68 milliárd köbméternyi orosz gázt szállítanának Kínába. A két állam egy közös olajfinomító létrehozásáról is tárgyal, a kínai fél szerint 2011 végére meg is születhet a megállapodás.

Az orosz-kínai „tandem” nemcsak a gazdasági kérdésekben találta meg a közös hangot, hanem, mint már korábban írtuk, egységes álláspontot képvisel az „arab tavasz” forradalmai kapcsán is, és elítéli a nyugati intervenciót Líbiában. Az együttműködés várhatóan mélyül, és több területen is folytatódik majd, Moszkvában már készülnek Hu Csin-tao kínai elnök közeli látogatására.

Szálkai Kinga

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »