Lavrov szerint Ukrajna nem távolódik el Oroszországtól

Június 3-4-én az Odesszában tartott orosz-ukrán államközi bizottságon Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter Moszkva és Kijev kapcsolatáról, valamint Ukrajna az európai integrációs szervezetekhez fűződő viszonyáról beszélt, tájékoztat a RIA Novosztyi hírügynökség.

A szombati nap folyamán Lavrov megpróbálta eloszlatni azokat a találgatásokat, miszerint Oroszország akadályozná Ukrajna közeledését Európához. „Nem látunk semmiféle ellentétet a szorosabb európai integráció és a volt szovjet tagköztársaságokkal való együttműködés között. Mindenféle ellentmondás mindössze mesterséges kitaláció”. Ukrajna többek között vízum-mentességet vezetett be az európai uniós állampolgárok számára 2005-ben.

Oroszország és Ukrajna között a kereskedelem dinamikusan növekszik. Legalább 70 százalékkal nőtt az áruforgalom az előző év első negyedévéhez képest. 2010-ben a felek 42 milliárdos kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le, ami Viktor Janukovics, ukrán államfő szerint ebben az esztendőben elérheti az 50 milliárdot is.

Az orosz külügyminiszter korábban többször vádolta az EU-t azzal, hogy választási helyzet elé állítja Ukrajnát. Moszkva számára Ukrajna euro-atlanti integrációja mindazonáltal érzékeny terület, hiszen az ország egy kiemelt külpolitikai partnere és esetleges, jövőbeli EU-csatlakozása több ponton is ütközne az orosz érdekekkel.

Rózsa József

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »