A székelyek vérében van az autonómia

Nem a romániai magyar közösség által igényelt autonómia jelenti Románia nemzetbiztonsága számára az igazi veszélyt, hanem az, ahogyan a román politikusok reagálnak autonómiaigényünkre, illetve hogy reakcióikkal milyen döntésre kényszerítenek bennünket – fogalmazott Antal Árpád a Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájának megnyitása miatt keletkezett összromán hisztéria kapcsán.

Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője kijelentette, egyetlen román politikus sem várhatja el a székely közösségtől, hogy ne akarja az autonómiát, ez benne van a vérünkben. Hogy nem az Európa jó néhány helyén alkalmazott radikális módszerekkel akarjuk kivívni autonómiánkat, azt értékelniük kellene, ha igazán okosak lennének a román politikusok, az alkotmányban „egy kicsike második cikkely” beiktatásával megoldhatnák az ügyet. Tiszteljük mások érzékenységét, ha annyira ragaszkodnak hozzá, ám legyen az első cikkelyben benne, hogy Románia egységes nemzetállam, de a másodikban az álljon, hogy különleges státusú autonóm régiók alkotják, mint például a Szé­kelyföld vagy akár Dobrudzsa is – mondta Antal Árpád.

Antal Árpád közölte, e második cikkely beiktatását javasolja az RMDSZ vezetőségének. Emlékeztetett, ha húsz évvel ezelőtt némelyek még a kétnyelvű feliratokban Erdély elszakadását látták, ma ez már elfogadott a bukaresti románok számára is – remélhetőleg hasonlóképp alakulnak a dolgok az autonómiával, melynek nem a léte jelenti az igazi nemzetbiztonsági veszélyt, hanem az, ha a román politikusok reakcióikkal azt érik el, hogy az önrendelkezés kiharcolásának folyamatában ne bízzunk már a demokratikus módszerek alkalmazásában.

Háromszék.ro

Friss hírek