Kínai pénzzel menthetik Portugáliát

A várakozások szerint ázsiai befektetők, köztük a kínai kormány lehetnek a Portugália kimentésére értékesítendő európai kötvények legfőbb vásárlói – jelentette a Financial Times. Klaus Regling, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) igazgatója úgy nyilatkozott, hogy Pekinget „nagyon érdekli” a portugál aukció és számít rá, hogy Kína részt vesz a vásárlásban.

Regling szerint az ázsiai pénzügyi körök érdeklődése az euró iránti bizalom jele, ugyanakkor elismerte, hogy Kína és a régió többi tőkegazdag államának és bankjának fő motivációja befektetéseik diverzifikálása, nem pedig az eurózóna megmentése. Peking az EFSF januári, Írország megsegítésére irányuló aukcióján is részt vett, továbbá jelentős mértékben birtokol görög és spanyol állampapírokat is.

Ugyanakkor Regling véleményével szemben a Wall Street Journal úgy véli, hogy a kínai segítség mértéke nem lesz jelentős. Az EFSF vezetésének várakozásai szerint a mostani aukcióban résztvevő befektetők nagyjából azonosak lesznek a korábbi, januári vásárlókkal, ugyanakkor a korábbi értékesítésen Kína és Hongkong csak a papírok 6%-át vette meg. Akkor a legtöbb papírt, a kibocsájtás 22%-át Japán vásárolta fel, ugyanakkor jelenleg valószínűtlennek tűnik egy hasonló méretű üzlet Tokióval.

Mészáros Tamás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »