Válságban a német kereszténydemokraták?

Ismét egy német tartomány, amelyben nem a kereszténydemokraták kerülnek hatalomra, ismét kérdések és találgatások a párt jövőjét illetően. Angela Merkel és pártja kénytelen lesz válaszokat találni, hiszen a legújabb közvélemény-kutatások is azt mutatják, változásra van szükség, annak érdekében, hogy a CDU/CSU ne veszítsen tovább népszerűségéből. Ennél már csak az koalíciós partner FDP helyzete rosszabb: hiába a pártvezetés átalakítása, a liberálisok népszerűsége egyes felmérések szerint már a bűvös öt százalékot sem éri el.

Bréma, múlt vasárnap: újabb – bár nem meglepetésszerű vereség a szövetségi kormánypártok számára. Bár hanzaváros és egyben Németország legkisebb tartománya az elemzők szerint különleges helyzetben van, politikai hangulata nem feltétlenül egyezik az országos trenddel, annyi biztosan megállapítható, hogy a CDU számára egyre nagyobb veszélyt jelentő Zöldek itt is szárnyalnak. A brémai eredmények nem állíthatóak párhuzamba az országos tendenciákkal, a legfrissebb országos felmérésék azonban szintén azt mutatják, hogy a német kereszténydemokraták év elejéhez képest veszítettek népszerűségükből. Nem beszélve a koalíciós partner FDP-ről, akik a kutatások szerint még a parlamenti küszöböt sem lépnék át egy szövetségi választáson. Annak ellenére, hogy a rivális szociáldemokraták sem állnak népszerűségük csúcsán, a kereszténydemokraták kénytelenek lesznek tenni valamit, hiszen az FDP-re nem biztos, hogy lehet majd számítani koalíciós partnerként. A Zöldek mostani térnyerése aggodalomra adhat okot: ha folytatódik vagy a jelenlegi szinten áll meg a zöld párt népszerűsége, akkor a 2013-as szövetségi választásokon jó eséllyel sor kerülhet egy SPD-Zöldek hatalomátvételre. 

A szövetségi választásokig persze még hosszú az idő, nyilvánvaló, hogy addig sok minden változik. Emellett pedig általánosságban megfigyelhető tendencia, hogy a kormánypártok népszerűsége a regnálásuk közepén csökken. Ráadásul a pártok általában már a ciklus közepén elkezdik a helyezkedést, a kampányolást a következő választásokra, így nem meglepő, hogy a kereszténydemokratáknál is tartalmi kérdések merülnek fel, és ahogy ezt a későbbiekben látni fogjuk a szociáldemokratáknál is megkezdődnek a hatalmi játszmák, átalakítások.  A CDU/CSU köreiben emellett nem jelentenek újdonságot az Angela Merkel vezetési stílusával és a párt tartalmi oldalával kapcsolatos kérdések és bírálatok, ezért mégis érdemes foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy a kereszténydemokrata politikusok egyáltalán látják-e a változás szükségességét.

Változás mindenestre van – az atomenergia jövőjét illető kérdésben, a katonai sorkötelesség eltörlésében, a szociális rendszerekben, mind hagyományos, konzervatív témák, amelyekben a CDU most nem a hagyományos úton halad.  Ami persze önmagában nem jelent problémát, hiszen a kereszténydemokraták többször hangsúlyozták azt, hogy a párt „liberális konzervativizmus” mentén halad. A párt egyes vezetőinek és gazdasági holdudvarának, és ha hihetünk a közvélemény-kutatásoknak, akkor a választók egy részének ez azonban sok.

A CDU és CSU egyes vezető politikusai, mint például Peter Altmaier, a párt frakciójának parlamenti ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a választási vereségek ellenére a pártvezetésben senki nem kíván „vitába bocsátkozni a párt irányát” illetően. Természetesen érthető az, hogy a pártvezetés igyekszik eloszlatni azokat a találgatásokat, miszerint a párton belül viták vagy az irányváltást követelő hangok vannak, hiszen – ahogy ez a liberális FDP esetében most úgy tűnik, inkább ártott, mint használt – a választók nem biztos, hogy pozitívan reagálnak a politikai tartalmak megváltoztatására, mint ahogy például az atomenergia-vitában képviselt kereszténydemokrata „zöldebb” álláspont kapcsán is megmutatkozott. A felmérések nem mutatják meg azt, hogy a megkérdezetteknek a hol egyértelműen atomellenes, hol hezitáló állásponttal pontosan mi a problémájuk és persze az sem egyértelmű, hogy a választók egy része ezért fordultak-e el a párttól, mert nem tetszik az új álláspont. Feltételezhető azonban, hogy a volt kereszténydemokrata szimpatizánsok jó része a Zöldek táborát erősíti, ami nem az atomellenes politikával szembeni ellenérzetet jelentené, hanem inkább a kommunikáció és a nem egyértelmű, sokszor lavírozónak tűnő atompolitikával kapcsolatos rossz megítélést.

Altmaier emellett hangsúlyozta, hogy a párt elnökségében senki nem látja az okát egy esetleges „koalíciós vitának” – legalábbis „a mostani időpontban”.  Emellett azt is hangsúlyozta, hogy „nem hagyhatjuk magunkat rábeszélni koalíciós vitákra” – ezeket a szavakat használta a CDU/CSU pártszövetség frakcióvezetője Volker Kauder is egy interjúban. Ez a kijelentés szintén érthető és jogos: annak ellenére, hogy a liberális partner gyengélkedik, éppen egy konfliktus, egy esetleges elfordulás az FDP-től nem hiányzik most a kereszténydemokratáknak, mivel ennek megítélése sem biztos, hogy túl jó lenne a választók körében. A problémával kapcsolatban a kancellár is megszólalt: Merkel hangsúlyozta, hogy feladat a keresztény-liberális kormány sikerre vitele. A kancellár továbbá azt is kijelentette, mivel a koalíció még a ciklus felén sincs túl „nem szabad új koalíciókról álmodni”. Egy koalíciós vita nemcsak népszerűségvesztést okozhatna, hanem természetesen akár a hatalom elvesztésével is járhatna, hiszen a koalíció esetleges felbomlása esetén nagy valószínűséggel kerülne sor új választások kiírására. A politikus ebben az esetben többféle utat választhat: elhatárolódhat a hanyatló partnertől – miután azonban a 2009-es választásokon a CDU/CSU és FDP afféle „álomkoalíciónak” pozícionálta magát, ez nem lenne túl szerencsés. Lehetséges a koalíciós partner melletti végsőkig való kiállás is, ami szintén nem biztos, hogy túl jó döntés, hiszen a szövetséges bukása értékes szavazatokat vonhat el a párttól. Úgy tűnik ebben az esetben is a legjobb megoldás az óvatos elhatárolódás lehet, hiszen azzal a kijelentéssel, hogy a jelenben épp nincs ok konfliktusra, nyitva marad az a lehetőség, hogy a jövőben új koalíciós partner után nézzen a párt. (Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem lehet szükség a szövetségestől való elfordulásra vagy annak támogatására, hiszen adódhatnak olyan helyzetek, amikor ezen taktikák közül valamelyik beválik.)

Ez persze a CDU/CSU esetében nem teremt könnyű helyzetet: a Zöldek felé való nyitás, azok jelenlegi népszerűségét tekintve logikusnak tűnne. A hamburgi CDU-Zöldek alkotta koalíció felbomlása, a Zöldek szociáldemokratákkal való közös kormányzása tartományi szinten és Merkel egyértelmű, többször is ismételt nyilatkozása nehézzé tenné a fekete-zöld „barátságot”.  Németország legerősebb asszonya a napokban is kiemelte, hogy a Zöldekkel való álláspontja mellett kitart, miszerint – ahogy ezt 2010-ben is hangsúlyozta – egy CDU/CSU-Zöldek alkotta szövetség számára „képzelődés”. Altmaier ezzel kapcsolatban is nyilatkozott: az frakció ügyvezetője a helyettes CDU-elnök és a hesseni miniszterelnök véleményét osztja, miszerint a CDU/CSU most nem „hízeleget a Zöldeknek”, amelynek jeleit amúgy nem is látja. A frakcióvezető Kauder szintén így látja, a politikus figyelmezette pártját, hogy „ne fusson a Zöldek után”, mivel ha ez elkezdődne, akkor „a CDU/CSU-nak néppártként vége lenne”.

Hiába azonban az igyekezet, egy stabil, biztos, problémamentes CDU és kormánykoalíció képének megalkotására: a párt gazdasági szárnyára lehet számítani, amikor bírálatról van szó. A Frankfurter Allgemeine információi szerint a CDU gazdasági tanácsa által készített felmérésének eredményei lesújtóak: a tanács tagjainak csupán 44 százaléka elégedett a párt gazdaságpolitikai profiljával, a CSU esetében 37 százalék. Ez talán érthető is, hiszen a kormány által képviselt álláspont és terv az atomenergia ügyében érzékenyen érint egyes nagyvállalkozókat – gondoljunk csak az RWE energiaóriásra, amely az általa termelt áram jó részét atomenergiával nyeri. Kurt J. Lauk, a Gazdasági Tanács elnöke szerint a kormánypártok „történelmük legsúlyosabb orientációs és identitás-válságában vannak”, az egyre zöldülő párt sorozatosan távolodik el alapértékeitől. Lauk emellett úgy látja, hogy a kormány túl sok mindent akar egyszerre csinálni, ezért „a veszély, hogy félresikerül, ha valaki ennyit mindent csinál egyszerre, nem alaptalan”.

A kereszténydemokraták egyik nagy problémája az, hogy sok nagyvárosban nagyon alacsony a párt szavazataránya – annak ellenére, hogy Merkel lassan tíz éve megalapította a „Nagyvárosok” elnevezésű munkacsoportot, amelynek feladata lenne, megtalálni a városokat érintő, speciális problémákra való megoldásokat. A CDU/CSU vidéken nagyobb népszerűségnek örvend, de annak érdekében, hogy megtarthassa néppárti mivoltát és pozícióit megoldást kell találnia a városi szavazók elérését szolgáló kommunikációra. A Fiatal Unió, a párt ifjúsági szervezetének elnöke, Philipp Mißfelder szerint volt már arra példa, hogy a párt sikeres volt nagyvárosban: Richard Weizsäcker alatt például a párt Berlinben egyfelől nagyon konzervatívan, másfelől azonban nagyon liberálisan mutatkozott.  A párt egyes politikusai, mint a kereszténydemokrata frakció munkavállalói csoportjának vezetője, Peter Weiß szerint a pártnak újra jobban az átlagos munkavállalók pártjává kellene válnia – szükség van arra, hogy a kereszténydemokraták megmutatassák „igen, a CDU törődik az egyszerű emberekkel”. Wolfgang Bosbach kereszténydemokrata politikus szerint az elmúlt évek szociálpolitikája szinte csak arról szólt, hogy a szociális hálót hogyan lehetne még erősebbé tenné: „Most fokozattan kellene foglalkoznunk azoknak az embereknek az érdekeivel, akik reggeltől estig azért dolgoznak, hogy ez az erős háló hosszútávon is megmaradjon”.

Angela Merkel úgy tűnik, most tényleg nincs könnyű helyzetben: sem a bel-, sem a külpolitikai és európai uniós ügyek nem kedveznek – ő azonban, mi mást tehetne, egyelőre tovább harcol, kormányoz, és sokszor talán lavíroz a politikai csatamezőn. Azt, hogy 2013-as választásokon vajon ő lesz-e a kereszténydemokraták kancellárjelöltje, nehéz lenne előre jelezni, csupán találgatni, jósolni lehet. A Spiegel Online egyik cikke mindenesetre arról szól, hogy a CDU/CSU egyes politikusai Thomas de Maziére-t, az új védelmi minisztert és a kancellár bizalmasát tartják lehetséges kandidátusnak a posztra.