Az RMDSZ-ről is szivárogtatott a WikiLeaks

Az RMDSZ-szel és a romániai magyarok helyzetével is foglalkoznak azok az amerikai nagykövetségi táviratok, amelyeket a WikiLeaks kiszivárogtató portál hozott nyilvánosságra. A hétvégén nyilvánosság elé került táviratok egyike 2005. július 22-i keltezésű, és az RMDSZ szerepével foglalkozik.

A nagykövetségi tájékoztatás szerint, amelyet az amerikai külügyminisztériumnak küldtek, a Markó Béla vezette mérsékeltek 1993 óta a romániai pártokkal és politikusokkal folytatott együttműködés és párbeszéd útján érték el céljaikat – írja a Krónika.ro.

A radikálisok ugyanakkor több táborra oszlanak, amelyek egykori, a szövetség nehézkessége és a fiatal politikusok háttérbe szorítása miatt elégedetlen RMDSZ-tagokat is soraik között tudnak. Egyesek szinte teljes területi autonómiát és oktatási szegregációt akarnak az ország közepén fekvő Székelyföld számára.

A radikális csoportok között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a Magyar Polgári Szövetséget és a Székely Nemzeti Tanácsot említik meg. Markó Béla azóta leköszönt RMDSZ-elnököt a mérsékeltek vezetőjeként jellemzik, aki szoros együttműködést alakított ki a román pártokkal, és középre pozicionált alkupárttá tette a szövetséget, amely baloldali és jobboldali koalíciókban is részt vett.

A szerző szerint ez a politika gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen önálló magyar iskolák jöttek létre, a magyar egyházak visszakapták egykori tulajdonukat, és a magyar nyelv is használhatóvá vált hivatalos fórumokon. Markó ugyanakkor nem volt hajlandó párbeszédbe bocsátkozni a Magyar Polgári Szövetséggel, sőt sikeresen megakadályozta, hogy induljon a választásokon.

Egy másik távirat szerint Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsos arról beszélt, hogy Traian Băsescu áll a Magyar Polgári Párt megalakulása mögött, mivel így akart bosszút állni az RMDSZ-en, amiért az megmaradt a Nemzeti Liberális Párttal kötött koalícióban. Szó esik arról is, hogy Eckstein szerint az RMDSZ-t is elérte a korrupció, ezért ódzkodnak egyes RMDSZ-es politikusok egy erős korrupcióellenes intézmény létrehozásától.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »