Újabb koalíciós válság érik a magyarok miatt

Minden hétre jut egy szakítópróba Szlovákiában. Múlt héten a főügyészválasztás, ezen a héten a Híd számára kulcsfontosságú kisebbségi nyelvhasználati törvény miatt kerülhet a koalíció az összeomlás szélére. A parlament kedden kezdi tárgyalni a tervezetet, megegyezés még nincs.

A Híd nem jutott dűlőre Igor Matovičcsal és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) frakciójával, sőt, a pozsonyi Új Szó információi szerint a helyzet egyre kilátástalanabb. Az Egyszerű Emberek vezetője nem akar engedni egyik követeléséből sem, az a feltétele viszont, hogy a kisebbségek által lakott települések hivatalai ne legyenek kötelesek a kisebbség nyelvén is értekezni a polgárokkal, elfogadhatatlan a Híd számára.

Matovič már hetekkel ezelőtt jelezte, lesznek módosító javaslatai, a lap értesülései szerint múlt hétig jól haladtak vele a tárgyalások. A nyilvánosságnak csütörtökön prezentálta feltételeit, az Új Szó forrásai szerint a megbeszéléseken azóta „nem látni az alagút végét”.

Az Egyszerű Emberek vezetőjén kívül a Hídnak meg kell egyeznie a KDH frakciójával is, melynek pár tagja a 15 helyett 18 százalékos – a beterjesztő számára elfogadhatatlan – nyelvhasználati küszöböt követel. Az Új Szó értesülései szerint a Híd Iveta Radičová kormányfő segítségét fogja kérni a „bizonytalankodók” meggyőzésében, mivel a tervezet kormányjavaslat, így bukása az egész kabinet sikertelensége lenne.

A Híd részéről eddig nem hangzottak el kategorikus kijelentések, ám a pozsonyi lap információi szerint többen frusztráltak az események láttán. Ha a több hónapon keresztül előkészített és minden érintettel többször végigtárgyalt tervezet megbukna, az könnyen a koalíció végét jelenthetné. Több hídas képviselő is kifejtette, elutasítás esetén nem tudná tovább támogatni a kormányt.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »