Nem törvényellenes az autonómiatámogatás

Nem törvényellenes, ha egy egyesület támogatja Székelyföld autonómia-törekvéseit, ezt a Hargita megyei törvényszék mondta ki jogerős döntésében. A határozat értelmében törvényesen működhet a maroshévízi Urmánczy-egyesület, amelynek bejegyzését három román civilszervezet próbálta megakadályozni.

Az 1868-ban született magyar országgyűlési képviselő emlékeit ápoló alapítványt épp egy éve akarta feloszlatni három, ugyancsak maroshévízi civil szervezet. Arra hivatkoztak, hogy a magyar szervezet célkitűzései ellentmondanak Románia alkotmányának.

A maroshévízi bíróság ugyan első fokon az egyesület felosztása mellett döntött,de ők fellebbeztek a határozat ellen. Kincses Előd ügyvéd, Hargita megyei törvényszékhez benyújtott fellebbezésére másodfokú határozat született, e szerint az Urmánczy-egyesületet nem lehet feloszlatni és kényszeríteni sem lehet az alapszabály módosítására.

Az Urmánczy-egyesület elnöke szerint kálváriájuk itt várhatóan nem ér véget. Nemrég a román Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Bizottság igazgatóságegységei kutatást végeztek az egyesületnél, államellenes tevékenységekre utaló bizonyítékokat kerestek, de semmi terhelőt nem találtak.

Kitekintő / Erdély Ma / Duna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »