Észak-Korea és Irán atomtechnológiát cserélt

A Reuters hírügynökség birtokába került ENSZ-jelentés szerint Észak-Korea és Irán rendszeresen cserélnek ballisztikus rakéták gyártásához köthető technológiákat. A kereskedelem egy meg nem nevezett harmadik országon keresztül történik, egyes, nevük mellőzését kérő diplomaták nyilatkozata szerint Kínáról van szó. A kelet-ázsiai országot már többször gyanúsították, hogy segít más országoknak nukleáris fegyverhez jutni. Legutóbb márciusban merült fel, hogy egy Kínából Iránba tartó hajóról, hogy tömegpusztító fegyverek gyártásához szükséges eszközöket szállított.

Észak-Koreát az ENSZ azért sújtja szankciókkal, mert 2006-ban és 2009-ben atomkísérleteket végzett. A kiszivárogtatott jelentés szerint Phenjan atomprogramja teljes mértékben katonai célokat szolgál. A szankciók tiltanak mindennemű kereskedelmet az országgal, ami az atomprogram fejlesztését segítené elő. Iránt is hasonló megszorítások korlátozzák, bár nincs konkrét bizonyíték, hogy a nukleáris programja több lenne pusztán civil energia-termelésnél.

Az Észak-Korea és Irán közt lebonyolódó kereskedelem a helyi légitársaságok, az Air Koryo és Iran Air gépein keresztül történik. A hagyományos légi szállítás biztonsági vizsgálatain természetesen nem mehetett volna keresztül a tiltott kereskedelem, ezért charter járatokat használtak. Kína elhatárolódik a kérdéstől, és tagadja, hogy bármi köze is lenne az ügyhöz. A jelentést az ENSZ kínai delegáltja nem írta alá.

Nyitrai Emese Judit

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »