Magyar elnöke lett az Európai Néppártnak ifjúsági szervezetének

Dömötör Csaba személyében magyar elnöke lesz az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP). A Fidelitas volt külügyi kabinetvezetőjét egy horvát ellenjelölttel szemben magabiztos többséggel választották meg a hétvégén Németországban rendezett kongresszuson. A berlini eseményen többek között felszólalt Angela Merkel német kancellár és Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is. Dömötör Csaba, a Fidesz brüsszeli EP-delegációjának jelenlegi munkatársa, az első elnök a YEPP élén, aki új uniós tagországból érkezik.

Az EPP ifjúsági szervezete 1997-ben alakult. Célja, hogy erősítse a kapcsolatot az európai jobbközép ifjúsági szervezetek között Portugáliától Grúziáig. Első elnöke Fredrik Reinfeldt, Svédország jelenlegi miniszterelnöke volt.

Az újonnan megválasztott elnök kampánya során nyitottabb és láthatóbb szervezetet ígért, amely egyúttal markánsan hallatja hangját a fiatalokat érintő uniós jogalkotási témákban. Az új elnökség megbízatása két évre szól. Dömötör Csaba munkáját portugál első alelnök, finn főtitkár, ír főtitkár-helyettes, holland kincstárnok és több alelnök segíti majd. Az első elnökségi ülésre Budapesten kerül majd sor. Az esemény jó alkalmat kínál majd arra, hogy a néppárti fiatalok megismerjék a magyar kormány intézkedéseit és a magyar uniós elnökség eddig elért eredményeit.

Kitekintő

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »