Eurószekta

Mindannyian jól emlékszünk még az euró bevezetése előtti reklámkampányra, amely során már-már földi paradicsomot, mennyei állapotokat jósoltak arra az esetre, ha az eurózóna tagjai leszünk.

Hogy ez csak a belépők megnyerését szolgáló porhintés volt, rendkívül gyorsan kiderült. A földi mennyország egyelőre várat magára, sőt, a „szekta“ bármi áron való fenntartása érdekében egyre több pénzt próbálnak meg kisajtolni a tagokból, a legfontosabb döntéseket a fejük fölött, titokban hozva meg. Akinél a legkisebb ellenállást tapasztalják, azt kőkemény lelki terrornak vetik alá, felelőtlen gazembernek bélyegezve őt, aki képtelen szolidaritást vállalni a társaival. A vezetők közben minden tagot figyelmeztetnek, hogy szó sem lehet a kilépésről, hiszen ez egyenlő lenne a halállal. Az eurózónát elhagyó országot szó szerint a földbe döngölnék, elkövetve mindent, hogy a gazdasága darabjaira hulljon.

Szlovákia egyelőre csak pajkos kis rendbontónak számít, időnként beszól, nagyobb ellenállást azonban nem tanúsít, és ha lehurrogják, beáll a sorba. Badarság lenne azonban azt hinni, hogy ha tartjuk magunkat a vezetők utasításaihoz, nem eshet bajunk. Görögország, Írország és Portugália példája mutatja, mi vár azokra, akik nem az elvárások szerint viselkednek. A pellengérre állított országokatma felelőtlen pénzszórással, pazarló szociális rendszerrel, lustasággal vádolják, azt állítva, hogy az eurózóna szorgos országain élősködtek, amiért most bűnhődniük kell. A pazarló szociális rendszer kritikája Görögország esetében ugyan jogos lehet, Írország esetében azonban már kevésbé. Az igazsághoz sokkal közelebb állhat az a nézet, hogy az említett országok nehézségei az eurózóna valódi alapfilozófiájával magyarázhatók. Eszerint a közös valuta bevezetése elsősorban a legerősebb gazdaságokkal rendelkező központi országok, főként Németország és Franciaország érdekeit szolgálta, olcsóbbá téve a kivitelüket, aminek köszönhetően a termékeikkel eláraszthatták a kevésbé fejlett, perifériás országok piacait. Ez utóbbiak számára ugyanakkor drágult a kivitel, aminek a levét a gazdaságuk itta meg.

Nem elhanyagolható tényező persze az is, hogy a német és francia bankok a gondokkal küszködő országok legnagyobb hitelezői, az érdekük így azt diktálja, hogy ez utóbbiakat a lehető legtovább az ellenőrzésük alatt tarthassák. Bárhogy van is, egyben biztosak lehetünk, ha már nem lesz mit kifacsarni a perifériás országokból, két lábbal rúgják ki őket az eurózónából. Addig azonban folytatódnak az érintett országok feje fölött a titkos egyezkedések, hamis ígérgetések és halálos fenyegetések. Ha ilyen a beígért eurómennyország, milyen lehet a pokol?