Megfigyelik az utasokat az amerikai pályaudvarokon

Újfajta biztonsági intézkedéseket vezethetnek be az amerikai Amtrak vasúti személyszállító cégnél, miután a pakisztáni bin Laden birtokon arra utaló nyomokat találtak, hogy az al-Kaida az ország vasúthálózata ellen készült támadásra a szeptember 11-ei terrorkatasztrófa következő évfordulóján. Noha a terrorelhárítás szerint a támadás ötlete soha nem jutott túl a kezdeti tervezési szakaszon, Charles Schumer, New York-i demokrata szenátor a hétvégén kezdeményezte, hogy az Amtrak a légitársaságokéhoz hasonló tiltólistával szűrje az utasait.

A múlt hónap költségvetési megállapodásának eredményeképpen a kormány 50 millió dollárral csökkentette a vasút és a kikötők biztonságára szánt keretet, noha a sebezhető személyszállítási szektor az egyik legcsábítóbb célpontja a nemzetközi terrorizmusnak – idézi a szentátort a Reuters.   Schumer a reptereken már évek óta működő Secure Flight utasfigyelő program – melynek keretében az utasokat a Nemzetbiztonsági Hivatal terrorista jegyzékével vetik össze – kitágítása mellett a költségvetés mielőbbi felülvizsgálását is szorgalmazza.

Ugyan az utasok szűrése jelenleg még nem a kívánt mértékben megoldott, az FBI és a Nemzetbiztonsági Hivatal felhívására a helyi hatóságok egy hete fokozottabban ügyelnek a vasúti hálózat biztonságára. A hivatalos szervek országszerte kutatnak a sínpályából hiányzó elemek, vagy az amellé helyezett gyanús csomagok után.

Tatai Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »