Görögország: újabb sztrájk és titkos egyeztetés

Ismét egyeztetést folytatott az Európai Bizottság és Angela Merkel Athén gazdasági helyzetéről, azonban a tárgyalás részletei titkosak. Eközben az égei államban szerdán a tavaly tragédiába torkolló tüntetéshez hasonló sztrájk tört ki a második mentőcsomag hírére. Európa egy helyben topog, ugyanott tart mint egy évvel ezelőtt.

Újabb titokzatos egyeztetést folytatott Athénról az Európai Bizottság elnöke és Angela Merkel német kancellár. A találkozóról csupán annyi szivárgott ki, hogy elsősorban a görög és a portugál gazdaság helyzetéről volt szó. Korábban már elhangzott, hogy az unió vezetői megkezdték a tárgyalást egy második égei mentőcsomagról, azonban ennek rögzítéséhez meg kell várni az IMF és az Európai Központi Bank Görögországról szóló hétvégi jelentését.

Egy újabb mentőcsomag kezdeményezése azonban komoly ellentéteket szít a tagországok között. A hivatalát jövő héten elfoglaló német gazdasági miniszter Philipp Rösler, a kisebb koalíciós Szabad Demokrata Párt új elnöke, ellenzi a segélycsomagot. Az ötletet azonban nem csak a liberálisok, hanem a konzervatívok is támadják, akik az adósság átütemezése mellett voksolnának.

Teljességgel kizárt a görög adósság átütemezése – mondta Christine Lagarde a német állásponttal szembe helyezkedve. A francia pénzügyminiszter ugyan elismerte, hogy Athén valóban nem tudott eleget tenni a kitűzött céloknak, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen fizetésképtelenné válna.

Az előzetes hírek szerint a németek és a franciák mellett az Egyesült Királyság sem akar részt vállani egy újabb pénzügyi kisegítésből. George Osborne brit pénzügyminiszter szerint Nagy-Britanniának nem kellene részt vennie egy újabb görög pénzügyi mentőcsomag finanszírozásában – írta a BBC. A szigetország részt vállalt az ír és a portugál hitelkeret finanszírozásában is, melyhez a brit adófizetők több mint hat milliárd fonttal járultak hozzá. Osborne nyilatkozatában azt is elmondta, már a portugál csomagban sem vettek részt szívesen, de arra még az előző munkáspárti kormány vállalt kötelezettséget.

Eközben szerdán Görögországban a második mentőcsomag hírére reflektálva újabb tüntetés tört ki: kikötői munkások, tanárok, ápolók, köztisztviselők tiltakoznak mintegy 14 városban az újabb megszorítások ellen. Több helyen szünetel az oktatás, a tömegközlekedés leállt és néhány kórház csak sürgősségi szolgálatot lát el. Ebben az évben ez a második általános sztrájk és a tizedik a válság kezdete óta – írja az EUobserver. Az indulatokat csupán tovább szítja a kormány nemrég bejelentett középtávú reformprogramja, mely ismét a közszolgálati béralap megnyirbálását és az állami privatizációt célozza. A konszolidációs intézkedések ellenére a hiány továbbra sem csökken, így kizárt, hogy Görögország 2012-re visszaléphessen a piacokra.

Az Európai Unió pénzügyminiszterei hétfői ülésükön fogják mérlegelni, hogy milyen stratégiát válasszanak Athén megmentésére, de a vezetők egyelőre megosztottak az intézkedések módját illetően. Az elmúlt napokban gyakran előtérbe került a hír, miszerint Görögország kilép a valutaúnióból, azonban ez sem olyan egyszerű döntés. A lépés dominóeffektustól való félelemet válthat ki, mely újabb lavinát indítana el a pénzügyi piacokon. Másrészt a gyengülő drachma visszavezetéséből előnyt, de hátrányt is szenvedhet az égei állam, hiszen korábbi adósságait vélhetően továbbra is euróban kellene törlesztenie és ez nem könnyítene az ország terhein.

Róka fogta csuka

A drachma csupán rövid távon nyújtana megoldást, emellett a görögök kilépése súlyos bankválságot okozna: az égei állampapírok értékvesztésébe belebuknának a görög bankok, de ezt megsínylenék a német és francia pénzintézetek is, amelyek jól bevásároltak a hellén adósságból. Mégis be kell látni, hogy a mentőcsomag nem működik. A megszorítások következtében zuhan a GDP, a költségvetési hiány jelentős mértékben nem csökken.

Kilépni nem lehet, csődöt jelenteni nem lehet, újabb kölcsönt a tagállamok és a piac sem akar adni. A fizetések további csökkentése elképzelhetetlen, de a hitelfeltételek enyhítésére sem bólint rá senki. Európa új adóssággal kezelné az adósságot, de ez is csak a pénzügyi alapok záros keretéig kivitelezhető.

Matus Dóra

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »