Kiáll Székelyföld területi autonómiája mellett az LMP

Támogatja Székelyföld területi autonómiájának megszerzését az LMP – jelentette ki a párt frakcióvezetője. Schiffer András az után beszélt erről, hogy a Székely Nemzeti Tanács elnökével, Izsák Balázzsal tárgyalt.

Schiffer azt mondta: a párt elkötelezetett a közösségek önrendelkezési szabadsága mellett és úgy gondolja, nem választható szét a természeti és a kulturális örökség védelme. A frakcióvezető szerint Székelyföld területi autonómiájának megvalósulása az egész világon példát mutathat arra, hogyan lehet erőszakmentesen érvényesíteni a nemzeti közösségek önrendelkezési szabadságát.

Izsák Balázs mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a Székely Nemzeti Tanács a jog és a demokrácia eszközeivel küzd Székelyföld területi autonómiájáért, hogy ennek a jelenleg is magyar többségű területnek regionális parlamentje és kormánya lehessen. A tanács vezetője örül, hogy a magyar kormány is támogatja Székelyföld autonómiáját, amelyet szerinte csak az anyaország teljes társadalmi támogatásával érhetnek el. Az SZNT ezért tárgyalásokat kezdeményezett minden magyar parlamenti párt frakciójával.

Izsák úgy véli, hogy minden politikai irányzat megtalálhatja a területi autonómia melletti érveket, eredjenek azok a keresztény szabadságeszményből, vagy az egyetemes emberi jogok liberális megközelítéséből. Izsák Balázs elengedhetetlennek nevezte, hogy a döntéseket a lehető legközelebb hozzák az emberekhez, illetve a közösségek hagyományainak és kultúráinak tiszteletben tartását. Mint mondta, az LMP programjában is számos olyan elemmel találkoztak, amelyek összhangban állnak saját célkitűzéseikkel. A Székely Nemzeti Tanács elnöke kijelentette: Székelyföld akkor nyerheti el autonómiáját, ha a román társadalom megérti, hogy az nem jelent veszélyt az országra.

Schiffer András rámutatott: pártja minden határon túli magyar szervezettel egyenrangú félként kíván kapcsolatot tartani. Az együttműködés lehetséges példájaként említette az 1990-ben súlyos árvízkárokat szenvedett Bözönyújfalu közös segítését.

A tárgyaláson részt vett Dorosz Dávid, az LMP országgyűlési képviselője is, aki megjegyezte: nemzetpolitikájuk legfontosabb eleme, hogy segítsék a szülőföldön maradást, aminek Székelyföld esetében az autonómia a legjobb eszköze.

Kitekintő / Hirado.hu / Erdély Ma

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »