Nem tudni, ki a repülőtér tulajdonosa

Dmitrij Medvegyev elnök intézkedésére a Legfelsőbb Bíróság néhány hete vizsgálatot indított, hogy kiderítse, ki is üzemelteti az orosz főváros legforgalmasabb repülőterét, Domogyedovót. Eddig az derült ki, hogy teljes egészében külföldi off-shore cégek igazgatják, de még mindig nem tudni, személy szerint kik is állnak a cég vezetésében. Törvénytervezet is készülőben van, amely várhatóan kiküszöböli a hasonló helyzeteket.

Az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Bíróságának vizsgálatából kiderült, hogy Domogyedovó reptere több külföldi off-shore cég tulajdonában van, számolt be néhány napja az illetékes hatóság. Moszkva legnagyobb utasforgalmát lebonyolító repterére a kormány és a hatóságok mintha rávetették volna „vigyázó szemeiket”. Oka ennek a még 2010 decemberi jégeső miatti kétnapos kényszerleállás és a  2011 januári 37 halálos áldozatot követelő merénylet, ami a  repülésbiztonság vélelmezett szintjét erősen megkérdőjelezte. A fővárosi repterek konszolidációs tervezetéből való kimaradás is könnyen hátrányba hozhatja a Seremetyevói vagy a Vnukovói reptérrel szemben.

A globális versenyképesség növelésének és a repterek közötti versengés kiküszöbölésének jelszavával kötelezte el magát a kormány a másik két reptér mellett, Domogyedovót pedig az átláthatatlan tulajdonosi viszonyok és a viszonylag magas infrastrukturális fejlettsége miatt egész egyszerűen kihagyták. Még az annyira vágyott új kifutópálya sem ott, hanem Seremetyevón épül majd meg. 

A Legfelsőbb Bíróság hivatalosan is elkezdte a vizsgálatot. Ugyanis igencsak megnehezíti a felelős szervek munkáját az, hogy nem tudják kivel is kell betartatniuk a törvényt, hiszen nem tudják ki hozza a döntéseket, ki a vezetése a reptérnek. A repülőtér nemzetközi mivolta pedig szorosan összefügg a repülésbiztonsággal, amely a már említett robbantás után rengeteg kérdőjelet vetett fel, hiszen sokáig nem volt világos, ki is felel a reptér területén az utasok (és  várakozók) életéért. 

A Dmitrij Medvegyev elnök februári kivizsgálási parancsára kezdenek megszületni a válaszok: Domogyedovó néhány állami tulajdonú objektumot mindenféle szerződés és kifizetés (vagy pontos és kielégítő dokumentáció) nélkül kapott meg, ezzel szoros összefüggésben a hatalommal való többszörös visszaélés tényét is megállapították. Éppen ezért a Legfelsőbb Bíróság büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményezett, valamint egy törvénytervezet kidolgozására is javaslatot tett. A törvénytervezet megtiltaná, hogy  külföldiek irányítsanak stratégiailag fontos közlekedési vállalatokat, valamint a repterek tanúsítványának kiállítását a tulajdonosok személyének felfedéséhez kötnék.

A repülőtér sajtóosztálya azonban cáfolta a Legfelsőbb Bíróság kijelentését, miszerint „a helyzet tarthatatlan” és azt is, hogy nem világos a tulajdonosok személye, hiszen szerintük a nagy holding cégek számára ismert a vezetőség, számolt be az Interfax orosz hírügynökség.

A válaszban az is szerepel, hogy véleményük szerint a jelenlegi tulajdonosi forma „teljes mértékben megfelel az orosz jogszabályoknak” és hogy például a frankfurti repülőtér is hasonló alapon működik. Mindennek ellenére teljes mértékben együtt kívánnak működni az ellenőrzést végző adóhatósággal, mely számára minden szükséges anyagot át fognak adni, tette közzé a Ria Novosztyi orosz hírügynökség. „Domogyedovó” szóvivője hozzátette, hogy ez véleményük szerint csak egy átlagos procedúra.

Kiss Annamária

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »