Kövér: mi nem pénzeljük Tőkést

„Nincs arról tudomásom, hogy a magyar kormány bármilyen határon túli magyar pártot anyagilag támogatna” – jelentette ki az Új Magyar Szó kérdésére Kövér László házelnök a hét végén Szatmárnémetiben.

A fideszes politikust annak kapcsán kérdezte az ÚMSZ, hogy jelenleg a magyar kormánnyal szerződésben álló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) úgynevezett demokrácia-központjaiban is zajlik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtése. Emellett közismert, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is támogatásáról biztosította Tőkés Lászlót, az EMNT vezetőjét.

A lap úgy tudja: az EMNP megalakítása után a demokrácia-központok pártszékházakká változnak. Az ÚMSZ-nek adott válaszában a többpárti demokrácia fontosságát hangsúlyozta, és Délvideket hozta fel példaként. „Lám, a magyarság ott is több pártban politizál, mégis sikeres!” – jelentette ki Kövér László. A Magyar Országgyűlés elnöke Csehi Árpád Szatmár megyei tanácselnökkel és Ilyés Gyula polgármesterrel folytatott pénteki megbeszélése után tartott sajtóértekezletet Szatmárnémetiben.

A magyarországi politikus a Szatmári béke aláírásának háromszázadik évfordulója alkalmából rendezett közös kiállítás megnyitására érkezett a Szamos-parti városba. A megnyitón Rákóczi Ferencet idézte: „A szabadság csak azzal biztosított, ha a szomszéd egyetért vele!” Kövér beszédében fontosnak nevezte a jószomszédi kapcsolatokat, szerinte a magyar–román együttműködést egyre több területre kellene kiterjeszteni.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »